Idén is Forradalmi hétpróbával készül a miskolci középiskolásoknak március 10-én, pénteken a Miskolci Kulturális Központ (MKK). A programot – akárcsak tavaly – a Művészetek Házában (MÜHA) rendezték meg, ahol több helyszínt kellett a tanulóknak bejárniuk és azokon interaktív feladatok megoldásán keresztül idézték fel az 1848/49-es eseményeket.

Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ (MKK) kulturális menedzsere a frisshirek.hu-nak úgy fogalmazott, a programot tavaly szervezték meg először, és a korábbi nagy siker miatt már akkor úgy döntöttek, hagyományt csinálnak a megmérettetésből.

-  Az idei játékra tíz középiskola százhúsz diákját várták, akik öt fős csapatokban vettek részt a versenyen. MÜHA helyszíneit a következők szerint alakították ki: díszterem, posta, könyvtár, „a költő szobája”, huszártoborzó iroda, nyomda, iskola – részletezte az MKK szakembere.

A diákok a díszteremben kezdtek – folytatta – , ahol rövid előadást hallhattak, a színpadon kivetítve a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárgyűjteményéből többek között Szemere Bertalan által írt és aláírt levelet, Gróf Batthyányi Lajos által ellenjegyzett felhívást, Klapka György kézírásos levelét, Gróf Széchenyi István által aláírt levelet is megismerhetnek a résztvevő diákok. A dokumentumok a többi helyszínen nyomtatva is megjelentek.

- A játék az 1848-49-es események nyomán készült. Idén több Miskolchoz és vonzáskörzetéhez köthetőinformációt igyekeztünk megosztani a résztvevőkkel. például, Diósgyőrben szuronygyár működött, Jókai Mór a világosi fegyverletételt követően Tardonán bujdosott. A Bükkben egy kilátópontról éppen a településre látni. Ezen a helyen található egy Jókai emlékére állított oszlop” – részletezte Tamás Krisztián.

Az esemény végén a szervezők minden diákot oklevéllel díjaztak.

Fotó: minap.hu