Különleges és kerek jubileumok mentén építkezik idén a fesztivál: 10 éves a Stereo Akt Alkotócsoport, 20 éves a Gödör Klub, 40 éves a Katona József Színház; Ligeti György 100, Neumann János 120 éve született, Budapest pedig 150 éves! A föld, a tánc és a jazz világnapja is egy-egy program formájában mind az idei rendezvénysorozat részét képezik, de május elsején Szerb Antal születésnapjáról és a munka ünnepéről is megemlékezünk

- idézi a közlemény Faix Csabát, a fesztivált szervező Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját.

  • A 150 éves jubileum kapcsán a BTF programjai idén a megszokottnál is erősebben reflektálnak arra, hogy milyenek az itt élők, mi köti össze a budapestieket, miért és hogyan szeretik, élik meg városukat - emelték ki a szervezők.
  • A fesztivál olyan évfordulós üzeneteket és kiemelt jellegzetességeket is bemutat, mint például a Budapest makett, mely most a modern kor technológiai eszközeivel megjelenített tartalommal egészül ki. A Flying Data Kollektíva részvételi színházi előadása egy utópikus Budapestre invitálja nézőit 2073-ba, a Binálé - Queering Democracy: A kiállítás pedig nemzetközi és magyar művészek alkotásait mutatja be egy immerzív digitális vásznon. Mindhárom programnak a margitszigeti Kristály Színtér ad otthont.
  • Budapest-hatás - Fővárosi kötődések és identitások címmel a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán látványos, érzékszervekre ható installációk villantják fel az elmúlt másfél évszázad és a jelenkor fényeit és hangjait. A látogatók interaktív eszközök segítségével, elmúlt korok városképébe vagy régi térképekre helyezkedve járhatják be a régi fővárost.
  • A Budapest Nagyregény közösségi, összművészeti események sorozatával dolgozza fel civilek és 23 kortárs író bevonásával a főváros másfél évszázados történetét. A program nyitórendezvénye helytörténeti elemekkel, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködésével valósul meg a fesztiválon.
  • A Trojka Színházi Társulás színészei a másság, a szexualitás, a tabuk és a saját én felvállalásának témáit járják körül őszinteséggel és humorral fűszerezve. A SZX_MCHN (Szexmasín), avagy vágyaink meghurcoltatása című zenés színpadi show-műsor ismert popslágerekkel, zavarba ejtő, személyes, olykor drámai, máskor humoros monológokkal, bátor és egyedi jelmezekkel jelenik meg Gryllus Dorka rendezésében, de pop-up divatbemutatóval, költészeti esttel és fotókiállítással is gazdagítják a fesztivál programkínálatát - áll a közleményben.
Kiss Tibor képzőművész, a Quimby és az Aranyakkord zenész-dalszövegírójának régi és új alkotásait sorakoztatja fel a Főfotó Galériában Nem vagy egyedül címmel nyíló kiállítás.

A megnyitón kerekasztal-beszélgetést rendeznek a zenészek és a szakmabeliek mentális egészségéről, a mentálhigiéné fontosságáról. Körbejárás címmel rendhagyó előadó-művészeti élménnyel készülnek a Jurányi Ház alkotói: ötször 20 percben, 23 független alkotó gondolatai és érzései elevenednek meg, melyeket a mélyszegénység, a fenntarthatóság és a digitalizáció ihlettek.

Erős keretet adnak a fesztiválnak a nyitó- és záró programok

- emelték ki a szervezők. Az első hétvégén a 40 éves Katona József Színház több bemutatója is látható: a Sufniban Wolfram Lotz A politikusok című művét Dohy Balázs rendezi, Zsótér Sándor pedig 15 év után tér vissza a Katonába egy abszurd, szürreális drámával, Stanislaw Ignacy Witkiewicz Vízityúk című darabjával a Kamrában.

Zárásként a Zeneakadémia nagytermébe Haydn/Ligeti/Beethoven címmel érkezik a Budapest Sound Collective koncertje, spanyol és ausztrál szólisták közreműködésével.

A Budapesti Fesztiválzenekar a Budapest Kongresszusi Központban ad nagyzenekari koncertet, ismét megrendezik a Jazzfest Budapestet, a Madách tér pedig ebben az évben is szabadtéri tánckavalkáddá alakul a Tavaszi TáncTér idejére.

A nyolcvanas évek underground kultúráját teszik átélhetővé a Lumen Kávézó, a 20 éves Gödör Klub és a Toldi mozi alternatív programjai, míg Prieger Zsolt Szerb Antal univerzumába hívja közönségét a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába meghirdetett zenés-irodalmi előadásával.

Furukava Kana Szapporotól Budapestig címmel az Óbudai Társaskörben ad koncertet, melyen a japán zongoraművész Bach, Schumann, Beethoven és Liszt remekműveit játssza.

A BTF teljes programkínálata a https://budapestitavaszifesztival.hu linken érhető el.

A kiemelt kép forrása: Budapest Tavaszi Fesztivál Facebook-oldala