Döntött az Országgyűlés: vége a kötelező orvosi kamarai tagságnak

Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház. A kormány szombaton, a Kormányinfón "üzent hadat" a Magyar Orvosi Kamarának (MOK), amikor Gulyás Gergely azzal vádolta meg a testületet, hogy alaptalanul etikai eljárással fenyegetnek orvosokat. A testület hiába cáfolt, és minősítette az eljárást koncepciós pernek, azóta már a rendőrség is vizsgálódni kezdett, a kormánypárti többség pedig máris megszavazta a parlamentben a rájuk nézve súlyos következményekkel járó törvényt.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA belügyminiszter által hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy
a Magyar Orvosi Kamarában meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.
A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az Országgyűlésben az előterjesztésről azt mondta: az a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosítását szolgálja. Úgy fogalmazott,
azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestület jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait
- idézte szavait beszámolójában az MTI. Az államtitkár élt "a legsötétebb kommunista idők" párhuzamával is, mert szerinte a MOK magatartása ezt idézi, ahogy a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét, és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban.
A jogszabály a folyamatban lévő és a jövőbeli etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezik át, ahogy az új etikai kódexet is ez a szervezet alkotja meg, és az egészségügyért felelős miniszter hagyja jóvá.
A kamarának a jövőben csak véleményezési joga lesz az etikai kódex felett.
A változtatás értelmében az orvosok a hatályba lépést követő harmincadik napig nyilatkozhatnak, megtartják-e kamarai tagságukat. Aki nem tesz nyilatkozatot, annak tagsága a törvény erejénél fogva szűnik meg. A továbbképzések minősítésében és véleményezésében az egészségügyért és a felsőoktatásért felelős miniszter által kijelölt szerv jár el. A MOK csak a tagjai felett formál véleményt a vezetői kinevezésekről.
A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A MOK és a kormány vitájának korábbi állomásairól a frisshirek.hu-n az alábbi cikkben számoltunk be.
A kiemelt kép forrása: