Demostat nevű szerb kutatóközpont és médiavállalat diplomáciai értesülésekre hivatkozva arról írt, hogy a német Mercedes-Benz csoport, a brit-ausztrál Rio Tinto bányavállalat, egy uniós bank és a szerb kormány tárgyalásokat folytatnak egy szerbiai elektromos autógyár építéséről. A projekt értéke 2,5 milliárd euró lehet.

A beruházás ugyanakkor politikai feltételek teljesítéséhez kötött: Koszovó államiságának kvázi elismerését, illetve Szerbia az Oroszországgal szemben meghirdetett szankciókhoz való csatlakozását várják el cserébe - írja a Vajdaságma nevű délvidéki hírportál.

A Demostat persze árnyaltabban fogalmaz. Azt írják, a beruházás attól is függ, hogy a szerb kormány milyen külpolitikai irányvonalat képvisel majd az elkövetkező időszakban. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy Szerbiának egyrészt igazodnia kell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájához - ami végső soron az Oroszország elleni szankciók bevezetését jelentené. Másrészt konstruktívnak kell lennie a Pristinával folytatott tárgyalások során és el kell fogadnia a Koszovóról szóló európai tervet. Ezek nagyon súlyos kikötések, elsőre meglehetősen valószínűtlennek is tűnik, hogy Belgrád ebbe belemegy.

Az autógyár mellett akkumulátorgyár is épülne, az akkumulátorokhoz szükséges lítiumot is Szerbiában bányásznák

A Demostat értesülései szerint ugyanakkor a tárgyalások jól haladnak, egyre közelebb kerülnek a végleges megállapodáshoz. A szerbiai üzemben gyártott autókat lítium akkumulátorokkal szerelnék fel, melyhez az alapanyagot a Rio Tinto bányászhatná Szerbiában. Feltéve, hogy sikerül nyélbe ütni a szerb lítium mezők kitermelési engedélyéről szóló megállapodást. A történetnek komoly múltja van, alapvetően Jadar bánya ügyét takarja. A bánya a nevét a jadar nevű ásványról kapta, ami a világon egyedül itt lelhető fel. A terület a felmérések szerint a világ legnagyobb lítium lelőhelye, amely bórt is gazdagon tartalmaz. Mintegy 200 millió tonna lítiumot és bort rejtő érc fejthető ki a következő 50 évben, a mennyiség a világ lítiumkeresletének 10 százalékát fedezné. A Rio Tinto-val már 2017-ben egyezséget kötött a szerb kabinet a kitermelésre, csakhogy a cég, illetve a kitermelés ellen heves civil ellenállás bontakozott ki. A vállalat hiába fektetett be több mint 200 millió dollárt, 2022 januárjában a szerb kormány a projekt törlését jelentette be.

A Demostat szerint azonban most mégis esély nyílik a Rio Tintó számára. A cég maga sem tett le a Jadar bányáról, és Aleksandar Vucic szerb elnök is minden alkalmat megragad annak hangsúlyozására, hogy elégedetlen a szerbiai a lítiumbányászat felhagyásával. A Rio Tinto jó kapcsolatokat ápol az uniós bankokkal, már 2015-ben is együttműködött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal a mongóliai rézbányák kitermelése kapcsán.

Szerbia ugyanakkor világossá tette: csak abban az esetben megy bele a Jadar projektbe, ha létrejön egy szerb akkumulátorgyár és egy szerb elektromos autógyár is az ércek kitermelésével párhuzamosan.

Itt jön képbe a Mercedes. A német óriáscég döntése, hogy gyárat nyit Szerbiában, egyértelműen jelezné, hogy Szerbia a nyugat felé halad. A Mercedes érkezése erős üzenetet küldene más nagy globális befektetőknek is Szerbiával kapcsolatosan. Tudatná, hogy az ország biztonságos befektetési célpont - fogalmazott a lap.

Fotó: Wikipedia