Johnson a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette azt is, Kína "történelmi léptékű hibát" követne el, ha fegyvereket adna Oroszországnak.

A volt kormányfő - akit sorozatos belpolitikai botrányok után tavaly nyáron kényszerített távozásra a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciója - úgy fogalmazott: Nagy-Britannia és az egész euroatlanti biztonsági térség védelme szempontjából is a leggazdaságosabb megoldás annak biztosítása lenne, hogy Oroszország kudarcot valljon Ukrajnában és Ukrajna megnyerje a háborút.

Johnson szerint az ukránok F-16-os vadászgépeket akarnak. 

Nekünk nincsenek F-16-osaink, vannak viszont Typhoonjaink. Véleményem szerint érvek szólnak amellett, hogy Nagy-Britannia megtörje a jeget és átadjon néhány Typhoont Ukrajnának

- mondta a csütörtöki Sky News-interjúban Boris Johnson. A volt kormányfő szerint az ukrán pilóták kiképzését is meg tudnák oldani.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök két hete előre be nem jelentett látogatást tett Nagy-Britanniában. Tárgyalásain igen erőteljes nyomást fejtett ki annak érdekében, hogy a brit kormány és a nyugati szövetségesek adjanak korszerű vadászgépeket Ukrajnának.

A londoni parlament két házának tagjai előtt tartott beszédében Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy Ukrajna harci repülőgépek formájában "szárnyakat kér" szabadságának védelméhez. A londoni miniszterelnöki hivatal azonban meglehetősen tartózkodó módon reagált Zelenszkij beszédére, hangsúlyozva:

repülőgépek szállítása csak hosszú távú megoldásként jöhet szóba, és Ukrajnának most a rövid távon elérhető védelmi kapacitások megszerzésére van a legnagyobb szüksége.

Ben Wallace védelmi miniszter, aki a minap egy brit-olasz miniszteri fórumon vett részt, a rendezvény utáni sajtótájékoztatón kijelentette: a vadászgépekhez kiszolgáló személyzet is kell, és ha Nagy-Britannia a királyi légierő (RAF) kötelekében hadrendbe állított Typhoon harci repülőgépekből adna Ukrajnának, ahhoz "jó sok embert is" Ukrajnába kellene telepítenie.

Ha egy Forma-1-es csapatban nincs kiszolgáló személyzet, még az autót sem lehet beindítani

- fogalmazott Wallace. A védelmi miniszter szerint sem a jövő héten, sem a jövő hónapban, de még a következő hat hónapban sem várható brit harci repülőgépek átadása Ukrajnának.

Nagy-Britannia a nyugati szövetségesek közül elsőként kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését, de a kormány rendre hangsúlyozza: ez a kiképzés arra irányul, hogy Ukrajna a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét "a jövőben".

Boris Johnson a csütörtöki Sky News-interjúban az Oroszországnak nyújtandó esetleges kínai katonai segítségre vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott:

Kína történelmi léptékű hibát követne el, ha ezt megtenné. Miért akarná Kína beszennyezni magát azzal, hogy közösséget vállal Putyinnal, aki gengszterként és kalandorként leplezte le saját magát? 

Fotó: pravda.com.ua