Az elmúlt hetekben a párt passzivistái Szeged több pontján rendeztek adománygyűjtést, melynek eredményeképpen közel 40 ezer forintnyi tartós élelmiszer gyűlt össze. Mivel a gyűjtésnek higiénikus célja is volt, elsősorban az úgynevezett menstruációs szegénység elleni küzdelem céljából, ezért az élelmiszereken kívül tisztasági betétet, tisztítószert, szappant és vitaminokat is gyűjtöttek, amiket rászoruló családoknak adtak.

Emellett 85 ezer forint pénzadomány is érkezett, amiből a párt tagjai a fent említett dolgokat fognak vásárolni, közölték szerkesztőségünkkel is a párt passzivistái. 

Nem volt azonban a vasárnap sem eseménymentes. Aznap délután ugyanis intézkedés alá vontak néhány fiatalt, és információink szerint rongálás miatt indult ellenük szabálysértési eljárás. A fiatalok a frisshirek.hu részére elmondták, hogy céljuk az volt az akcióval, hogy a Szeged több pontján látható, a szűk bicikliutak mellé kitett, kissé balesetveszélyes oszlopokra sötétben is felhívják a figyelmet, mint ahogy az a részben a készítők által bemutatott, részint a szerző által készített fotókon is jól látszódik. Úgy tudjuk, a bejelentést csak közvetve tették az útfestés miatt, a tagok elmondása szerint valaki egy pillanatra hozzáért az egyik kerékpárhoz, ez válthatta ki a tulajdonos haragját. A fiatalok helyszíni elmondása szerint a rendőri intézkedés békésen zajlott, mindkét fél konstruktív volt és együttműködő.

Érdekesség egyébként, hogy több szegedi is hálálkodik ezért a párt tagjai felé, ugyanis az utóbbi időkben valóban, több átépített bicikliúton, mint a képeken látható Petőfi Sándor sugárútin is, balesetveszélyes helyre helyezték a karókat vagy már korábban is ilyen helyen voltak.

Fotók: frisshirek.hu/ MKKP Szeged