A kormánypártok távolléte miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés ellenzék által kezdeményezett hétfői rendkívüli ülése, így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el. A mintegy háromnegyed órás ülésen a kormány képviselői sem vettek részt.

A rendkívüli ülést az LMP kezdeményezésére hívták össze az akkumulátorgyárak ügyében. Az ülés összehívásához a képviselők egyötödének aláírására volt szükség, ezt a kezdeményező LMP mellett a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd képviselői biztosították.

A Fidesz hétfőn közleményben jelezte: az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos vitát a parlament a következő rendes ülésének napirendjére tűzi, ezzel indokolatlanná vált a hétfői ülésnap, azon a kormánypártok képviselői nem vesznek részt.

LMP: az kérdés, akarjuk-e, hogy Magyarországot akkumulátorgyarmattá tegyék

Kanász-Nagy Máté (LMP) napirend előtti felszólalásában kifogásolta, hogy a kormánypárti képviselők nem jöttek el a rendkívüli ülésre, holott nagyon fontos témáról lett volna szó. A Fidesz-frakció közleménye szerint egy következő alkalommal fognak vitázni arról a fontos kérdésről, hogy akarjuk-e, hogy Magyarországot "akkumulátorgyarmattá" tegyék, hiszen az akkumulátorgyártás körül kialakult vita erről szól - fogalmazott.

Közölte: a kormány egy olyan gazdasági modellbe akarja belekényszeríteni Magyarországot, amelyben vannak a német autógyárak, amelyek elektromos autókat gyártanak, ezekhez akkumulátorokra van szükség, amelyeket pedig a kínai akkumulátorgyárak állítanak elő. Ezek az autógyárak és akkumulátorgyárak alapvetően a magyar energiát, a magyar vízkészletet és a magyar földeket használják fel, a magyar környezetet szennyezik el működésük közben - mondta.

Úgy látja, ezeket a gyárakat rekordalacsony társasági adóval, rekordmagas kormányzati támogatással vonzzák ide, és "ott van még a leépült környezetvédelmi intézményrendszer" is. Ha alacsony béreket kell fizetni, ha sok kormányzati támogatás jár, ha nem kell erős környezetvédelmi szabályokat betartani, akkor vonzóvá válik Magyarország ezen gyárak számára - vélekedett.
A képviselő megjegyezte: történik mindez az energiaválság, a klímaválság és a vízválság kellős közepén.

Hangsúlyozta: ezzel szemben a zöldek azt mondják, hogy a profit nem előzheti meg az embert, tehát nem szabadna az emberek feje fölött ilyen horderejű döntéseket hozni, ezért kezdeményeztek országos népszavazást. Másrészt a profit nem előzheti meg az élhető környezet védelmét sem - tette hozzá.

Az ülést vezető Latorcai János közölte: mivel a kormány nem vesz részt az ülésen, nincs kormányzati válasz a felszólalásra.

Párbeszéd: be kell fejezni Magyarország jövőjének pusztítását!

Szabó Tímea (Párbeszéd) arról beszélt, hogy a kormányzat felerősítette az elmúlt hetekben "azon lázálmokról szóló kommunikációt", hogy Magyarországból akkumulátorgyártó nagyhatalmat csinálnak, mert ez segíti majd a zöld átállást. Ahhoz képest, hogy ez a lázálom fontos a kormánynak, egyetlen kormánypárti képviselő sem jött el az ülésre - mondta.

Kiemelte: az ide telepített és telepítendő akkumulátorgyárak tönkreteszik Magyarországot, az ivóvizeket, még kiszolgáltatottabbá teszik az országot az energia tekintetében, mérgezik a talajt, a levegőt, valamint veszélyeztetik a gyár körüli településeket.

Kifejtette: ha összeadják az összes idetelepített és telepítendő gyárat Magyarországon, akkor azok napi vízfelhasználása több mint egymillió ember vízfelhasználását teszi ki. "Hát hol van nekünk ennyi ivóvizünk, hogy mérgező, akkumulátorgyárakra pazaroljuk?" - vetette fel.

Kitért rá: jelentősen növekedni fog az energiaigény is, ráadásul ezek a gyárak tönkreteszik a földeket, az erdőket.
Szabó Tímea azt firtatta, hogy a kormány kiemelt nemzetgazdasági érdeknek tartja-e a vízhiányt, az áramhiányt, a mérgezéseket, a lakosság veszélyeztetését. "Tessék befejezni Magyarország jövőjének pusztítását!" - hangoztatta.

Mi Hazánk: antidemokratikus a kormányzat hozzáállása

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom frakcióvezetője felszólalásában antidemokratikus hozzáállással vádolta a kormányoldalt, mert szerinte a gigaberuházás megtárgyalását már eleve úgy kezdték, hogy meg sem kérdezték a debrecenieket, most pedig üresek a kormánypárti széksorok a kérdés megvitatásakor.

A politikus hangsúlyozta: külföldön is tiltakoznak a hasonló üzemek ellen, nem véletlen, hogy sivatagokba épülnek az akkumulátorgyárak.

Hozzátette: 2019-ben még Fehéroroszországban is tiltakozást váltott ki egy hasonló kínai projekt, így egy évvel később az ottani kormány visszakozott a beruházástól.
Az óriási környezetterhelés mellett kifogásolta a projekt jelentette "lakosságcserét" is, mondván, ezekbe az üzemekbe "eleve nem magyarokat fognak felvenni", már toborozzák a külföldi munkaerőt.
Toroczkai László megemlítette, pártja általában is elutasítja a Fidesz és a "balliberális oldal" gazdaságpolitikáját, mert az a multinacionális óriáscégeknek kedvez.
Arról beszélt: nem akkumulátor-, hanem élelmiszeripari nagyhatalmat kellene építeni Magyarországon.

Jobbik: a magyarok tehetsége és szorgalma többre jogosítana

A magyarok tehetsége és szorgalma többre jogosítana - hangoztatta napirend előtti felszólalásában Z. Kárpát Dániel (Jobbik), aki szerint az akkumulátorgyárak témáját a környezeti kérdések mellett a gazdaságfilozófia felől kell megközelíteni.

Hangsúlyozta: mára Magyarországon "beteg" gazdasági kitettségi, függőségi rendszer alakult ki, előbb a német, most pedig már a távol-keleti cégekkel szemben is.
Ebben a rendszerben "a magyar emberek tudását, szorgalmát lebecsülik, egy alacsonyabb polcra helyezik, mint amire az való", és csekély hozzáadott értékű munkafolyamatokat hoznak ide, mindezt pedig még a magyar adófizetők pénzéből támogatják százmilliárdokkal, még azt sem várva el, hogy magyaroknak teremtsenek munkahelyet.
Z. Kárpát Dániel szerint mindennek az a következménye, hogy a cégek tömegével hozhatják a harmadik világ gazdasági bevándorlóit Magyarországra,
olcsóbban és kiszolgáltatottabb körülmények között, rontva így a magyarok munkafeltételeit is.

MSZP: tekintsék stratégiai partnernek a magyar munkavállalókat is!

Komjáthi Imre (MSZP) azt sürgette: a nemzetközi nagyvállalatok mellett a hazai munkavállalókat is tekintse stratégiai partnernek a magyar kormány.
Az ellenzéki politikus sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a kormánypárti képviselők nincsenek jelen az ülésen, mondván, a munkabékéről és a munkabiztonságról van éppen szó.
A szocialista képviselő kifogásolta, hogy a stratégiai megállapodásokról a magyar dolgozókat nem kérdezik meg és három pontban foglalta össze ezzel kapcsolatos igényeiket.
Elsőként azt említette, hogy az állam és a munkáltató mellé a magyar dolgozók képviselőit is emeljék be a stratégiai partnerségi megállapodásokat megelőző tárgyalásokba, illetve hogy ne hajthassanak végre létszámleépítést azok a vállalatok, amelyek állami támogatásokat kaptak.
Ilyen vállalat ne legyen a kormány stratégiai partnere - sürgette Komjáthi Imre, aki második pontként szükségesnek nevezte, hogy a cégek ne "csemegézhessenek" a kollektív szerződésből, kiválogatva a nekik kedvező feltételeket.
Harmadik feltételként azt említette, hogy ne akadályozzák, sőt írják elő a szakszervezet-alapítást a stratégiai partnereinél.

Momentum: Magyarországon nincs helye "vízzabáló és környezetpusztító" akkumulátorgyáraknak

Bedő Dávid (Momentum) úgy fogalmazott: Magyarországon nincs helye "vízzabáló és környezetpusztító" akkumulátorgyáraknak, sem Debrecenben sem Gödön, sem Győrben, sem sehol máshol.
A jövőnkről van szó, és az nem eladó sem kínaiaknak, sem "vízmérgező üzemeknek", sem másnak - tette hozzá
Azt mondta: Momentum helyi népszavazást kezdeményezett, hogy a debreceniek dönthessék el, akarnak-e ilyen beruházást a városukban. Ki kell kényszeríteni a népszavazást Debrecenben - jelentette ki.

DK: a kormánypárti politikusok elfelejtették, hogy kiktől kapták mandátumukat

Varga Zoltán (DK) felszólalásában arról beszélt: az üléstől távolmaradó kormánytagok és kormánypárti képviselők már rég elfelejtették, hogy kiktől kapták mandátumukat, kiket kell képviselniük, és kiknek tartoznak elszámolással.
Jelezte: a debreceni emberek egy "pártok felett álló népszavazással" kívánják felvenni a harcot a "fideszes akkumulátorlobbival" szemben.
A DK szerint ebben a helyzetben ellenzéki pártoknak hátra kell lépniük, hogy ne osszák meg a debrecenieket pártpolitikai törésvonalak mentén - jegyezte meg.
Hozzátette: az árnyékkormány szerint azonnal le kell állítani az ország egész területén az akkumulátorgyár-építéseket egészen addig, amíg nyilvánosságra nem hozzák az összes kutatást arról, hogy milyen hatással vannak ezek a gyárak a magyar emberek környezetére, egészségére, biztonságára és ingatlanjaik értékére.

Szavazás

A napirendi javaslatról először kézfelemeléssel döntöttek a jelen lévő képviselők, majd az elnöklő Latorcai János közölte, hogy Kocsis Máté (Fidesz) és Simicskó István (KDNP) levélben kezdeményezte a szavazás géppel történő megismétlését. A megismételt gépi szavazáson 33-an voksoltak igennel, két nem szavazat és egy tartózkodás mellett.
Latorcai János bejelentette, hogy a Ház nem határozatképes, és elfogadott napirend hiányában az ülést lezárta.
Tájékoztatása szerint az Országgyűlés előreláthatólag február 27-én folytatja munkáját - foglalta össze az MTI.

Fotó: Párbeszéd Facebook-oldala