A tárgyalást jelentős biztonsági intézkedések kísérték: a letartóztatásból a bíróságra szállított Schadl Györgyöt és R. Róbert másodrendű vádlottat vezetőszáron hozták be a büntetés-végrehajtás maszkos kommandósai; a harmadrendű Völner kezét azonban nem bilincselték meg, hiszen ő szabadlábon védekezhet. A tárgyaláson a 22 vádlottból huszan jelentek meg, köztük Schadl György felesége és apja is, ketten betegség miatt maradtak távol - írta a hang.hu összefoglalójában tudósítva a tárgyalóteremből. 

A tárgyaláson sem Schadl György, se felesége és apja, sőt a vádlottak többsége sem engedte, hogy kép-és hangfelvétel készüljön róluk. Völner Pál azonban hozzájárult a felvételek készítéséhez, ahogy R. Róbert, harmadrendű vádlott is.

Az ügyész ismertette a vádakat: arra, hogy a végrehajtói kar vezetője alkalmanként 2-5 millió forintot, összesen pedig  83 millió forintot adott át kenőpénzként a volt igazságügyi államtitkárnak, amelyet a széfben is elhelyezve egy excell-táblázatban könyvelték.

Schadlre 10 év börtönt,  200 millió forintos büntetést és végleges hatályú szakmai eltiltást, Völnerre 8 év börtönt, 25 miliós büntetést és végleges szakmai eltiltást, R. Róbertre pedig 9 év börtönt és 50 milliós büntetést kér az ügyészség. Sok vádlott esetében egy és három év közötti felfüggesztett börtönt és néhány milliótól 30 millióig terjedő pénzbüntetést kérnek.

Megtört a jég, többen beismerték tettüket

A Telex írta meg, hogy a vád ismertetése után sorban érkeztek a beismerő vallomások: a huszonegyedrendű vádlott, P. Béla is beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlott a végrehajtói kar hivatalvezetője volt, a vád szerint Schadl kívánságainak megfelelően pontozta a végrehajtói pályázatokat. A vádlott ezzel elfogadta, hogy maximum hárommillió forintos pénzbüntetésre ítéljék.

A tizenkilenced rendű vádlott, B. László is így tett, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A vád szerint ő segített Schadl Györgynek, hogy a túlépített nyaralójának megadják a használatba vételi engedélyt. Az ügyészség azt indítványozta, hogy felfüggesztett börtönt és tizenötmillió forintos büntetést kapjon. A vádlott a bíróságtól azt kérte, ha lehet, mérsékeljék a pénzbüntetését, mert albérletben lakik. A tizenhatod rendű vádlott, P. Béla is beismerte a bűnösségét, így ő is elfogadta az ügyészség indítványát a felfüggesztett börtönre. 

Schadl és családja tartja magát - nem ismerték el bűnösségüket

Schadl György felesége és apja viszont nem vallották bűnösnek magukat, és nem akartak lemondani a tárgyaláshoz való jogukról sem. A huszadrendű vádlott, Sz. Gábor szintén nem vallotta magát bűnösnek a különösen nagy értékű csalás vádjában.

Így menekült Völner Pál az újságírói kérdések elől

Az előkészítő ülést a jövő héten folytatják, akkor majd a fő vádlottaknak is nyilatkozniuk kell arról, elismerik-e a bűnösségüket. Völnert Pált – aki hozzájárult a kép- és hangfelvételek készítéséhez – az előkészítő ülésről távozóban több újságíró, köztük a Magyar Hang munkatársa próbálta perceken át faggatni, de az exállamtitkár nem válaszolt.