Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd este az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember veszítette életét a szerencsétlenségben. Szíriában mintegy 5900 halottról tudni.

Erdogan felszólalásában elmondta, a sérültek közül 13 208-at továbbra is kórházban ápolnak. A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint 105 505-en sebesültek meg a múlt hétfői földrengések következtében - írja az MTI.

A török államfő rámutatott: minden szakértő egyetért abban, hogy kivételes természeti esemény történt, mellyel a legerősebb atombombák százainak megfelelő energia szabadult fel.

47 ezer épület semmisült meg, vagy  rongálódott meg súlyosan, 30 ezer új, biztonságos lakóház épül helyettük

Az államfő ismertette, hogy 47 ezer épület és bennük 211 ezer ingatlan semmisült meg, vagy rongálódott meg súlyosan, amelyeket sürgősen el kell bontani.

A török vezető jelezte: március elején már hozzá is látnak 30 ezer épület felhúzásához. Az a céljuk, hogy a földrengés sújtotta régióban egy éven belül annyi minőségi és biztonságos ingatlan építését fejezzék be, amely kielégíti a szükségleteket.

Erdogan beszámolt arról is, hogy az AFAD számláján 8,3 milliárd líra (mintegy 155,2 milliárd forint) adomány gyűlt össze a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térség számára.

100 ezer líra (1,9 millió forint) anyagi segítség első körben az elhunytak hozzátartozóinak

Beszédében kiemelte: a kormányzat az elhunytak hozzátartozóinak első körben 100 ezer líra (mintegy 1,9 millió forint) anyagi segítséget nyújt.

Kedden, a február 6-i szerencsétlenség óta először ült össze Ankarában a török kormányzat. A tanácskozást ezúttal kivételesen nem az államfői palotában, hanem a katasztrófavédelem központjában tartották. Több olyan miniszter, aki a katasztrófa helyszínén tartózkodik, videóhívás keretében vett részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pont a múlt heti földrengéssorozat volt.

Még mindig találnak túlélőket

Mindeközben kedd délután is újabb túlélőket találtak Törökországban a mentés kilencedik napján.

Az NTV török hírtelevízió összefoglalója szerint Hatay tartomány Antakya körzetében a mentési munkálatok 209. órájában egy apát és lányát hozták fel az egységek a romok alól. A 207. órában Adiyaman tartományban egy 45 éves férfit, valamint egy 12 éves lányt emeltek ki a törmelékek közül. A 206. órában egy 35 éves nőt mentettek ki Kahramanmaras tartomány Onikisubat körzetében.

Fotó: Antakya, 2023. február 14.
Hozzátartozójuk holttestének megtalálása után két nő a törökországi Antakyában 2023. február 14-én, nyolc nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,8-es erősségű földrengés után. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a 40 ezret.
MTI/AP/Bernat Armangue