A török katasztrófavédelem (AFAD) vasárnap kora este azt közölte, hogy Törökországban a halottak száma elérte a 29 605-öt.

Szíriában több mint 4300 halottról, továbbá 7600 főt meghaladó számú sebesültről tudni – az ENSZ jelentése szerint - írja a France24.com. 

Az AFAD szerint csak a két legerősebb hétfői rengéssel mintegy 500 atombombának megfelelő energia szabadult fel - írja az MTI.

Az Anadolu török állami hírügynökség adatai alapján a szerencsétlenséget megelőzően 13,5 millióan éltek a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térségben, köztük szíriai menekültek, milliós nagyságrendben.

Törökországban vizsgálat indult a földrengések következtében összeomlott lakóházak építtetőivel szemben

131 ember ellen indult eljárás Bekir Bozdag török igazságügyminiszter tájékoztatása szerint. A hatóságok a személyek a lakóépületek építése során felmerülhetett felelősségét vizsgálják, mivel rengeteg lakóház képtelen volt kiállni a földrengések próbáját. Bár a földmozgások rendkívül nagy erejűek voltak, a kisázsiai országban mégis sokan a nem megfelelő építési konstrukciót okolják az elemi erejű pusztításért.

A török építési szabályozás megfelel a jelenlegi földrengésbiztonsággal kapcsolatos nemzetközi sztenderdeknek, legalábbis papíron. Ugyanakkor a gyakorlatban ritkának mondható török viszonylatban, hogy be is tartassák a hatóságok ezeket az előírásokat. Ez magyarázza emberekkel zsúfolt épületek ezreinek összeomlását a földrengések hatására.

Fotó: Kahramanmaras, 2023. február 13.
Kínai mentőalakulatok tagjai a délkelet-törökországi Kahramanmarasban 2023. február 13-án, egy héttel a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,8-es erősségű földrengés után. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladja a 29 ezret, a sérülteké a 80 ezret.
MTI/EPA/Tolga Bozoglu