Az úgynevezett kőzetjövesztő robbantások hatalmas riadalmat keltettek a településen annak ellenére, hogy nem újkeletű a bányászat a település környékén, csakhogy a régi bányák kilométerekre vannak a házaktól. A most újranyitott bánya azonban a közigazgatási határon belül helyezkedik el, néhány méterre a lakóházaktól – írta a blikk.hu.

A robbantás kapcsán az egyik lakó elmondta, hogy álmából riadt fel, az ágy is megremegett alatta. Állítása szerint azt ígérte korábban a vállalkozó, hogy az első robbantás idején együtt lesznek, együtt fogják megélni, de ez nem történt meg. Mindenki kiszaladt az utcára, féltek az emberek. Volt, aki a gyerekeivel a testvéréhez menekült, mert nem mert otthon aludni – számolt be a lap.

LMP frakcióvezető-helyettese, Kanász-Nagy Máté azt írta a közösségi oldalán, hogy hívták Recskről, két hangos robbantás történt a megnyíló kőbányában. Mindez 200 méterre az utolsó házsortól. A robbantási tevékenységről szóló hirdetmény szerint „kőzetjövesztés céljából” végzik a robbantásokat, ami előtt szirénahanggal tájékoztatják a lakosságot. A tájékoztatás megtörtént, mégis sokan megijedtek, kiszaladtak a házaikból. Igen feszült most a hangulat. A helyi lakosoktól rengeteg a panasz a bányanyitással kapcsolatban.

Fotó: Facebook/Kanász-Nagy Máté