Gyurcsány köszöntése után így folytatta:

"Viszonylag sokat küzdöttem az elmúlt két évtizedben, voltak olyan küzdelmek, amiket sikerrel vettem, és voltak olyanok, amiket nem."

Kihangsúlyozta, Magyarország helye Európában van, nem a szélén, nem is azon kívül. Mi azt gondoljuk, hogy Európa most és mindörökké. Természetesen lehet brüsszelezni, „ismerjük ezt a szöveget”. Két fontos eleme van a magyar politikának, egyik a közös európai politika védelme.

A háborúval kapcsolat okfejtésében fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy

Orbán Viktor elveszítette önállóságát az orosz elnökkel szemben, valójában nem szuverén ember, hanem kiszolgálója az orosz hatalomnak.

"Ha törékeny a gondolat, a lélek, az élet, akkor sok mindenre rá lehet venni az embert. Úgy látom, hogy törékennyé tették a magyart. Sok mindenre rávették az elmúlt években. Sok fájdalmas történet van, a legfájdalmasabb szerintem az, hogy Bucsa után mindig nem értjük, hogy nem lehet támogatást nyújtani ahhoz a szemérmetlen, hazug, gyilkos magatartáshoz, amit a magyar kormány tanúsít. Bucsa óta az orosz elnök háborús bűnös. Ettől a helytől nincs helye mérlegelésnek. Hovatovább ráadásul még csak gazdasági, stratégiai előnyünk sincs Pár napja van egy lakótársam, influenzának hívják, egyelőre döntetlenre állunk, ennek látható és hallható jelei vannak"

- idézte a 24.hu. 

Ez pedig azt jelenti, ha az ország vezetője nem szuverén, az ország sem szuverén, és akkor nekik szembe kell menni ezzel a vezetővel.  

„Aki nincs ellene, az vele van”

- szögezte le. 

Filozófált arról is, hogy Isten teremtette-e az embert vagy az emberi elme az Istent. Véleménye szerint

a jóban való hit közös történetünk, a vallás pedig magánügy.

Kihanysúlyozta, hogy Magyarország

  • ma magányosabb, mint valaha,
  • az emberek pedig védtelenek,
  • a kormány cserbenhagyott sokakat.

Ezután kifejztette, hogy az iskola, az oktatás, a tanítás ügye nem politikai kérdés, aki azt mondja, hogy a várólisták hossza nem politikai kérdés, aki azt mondja, hogy az akkumulátorgyárak telepítése sem lehet politikai kérdés, az valójában nem legyőzni akarja a Fideszt, hanem meggyőzni, aki pedig meggyőzni akarja, az valójában megtartani akarja a Fideszt.

2 millió ember szeretne legalább másik világot akar, nekik tisztában kell lenniük azzal, hogy csak egy lehetőségük van: teljes szembenállás a kormánnyal, teljes azonosulás a hazával. Csakis ez a sikerrel véghezvihető ellenzéki stratégia. Mindezt csak törvényes eszközzel lehet elérni. 

"Ez a kormány törvénytelen, ez a kormány erkölcstelen, ez a kormány becstelen, ez a kormány bűnöző kormány", majd hozzátette „nem ellenzéke vagyunk ennek a kormánynak, hanem ellenfele”.

"Nem lehet legyőzni a Fideszt, mindeközben valójában megadjuk magunkat nekik. Aki azt mondja, hogy az iskola, az oktatás, a tanítás ügye nem politikai kérdés, aki azt mondja, hogy a várólisták hossza az nem politikai kérdés, aki szerint az akkumulátorgyárak telepítése nem politikai kérdés, az valójában nem legyőzni akarja a Fideszt, hanem meggyőzni akarja, és aki meggyőzni akarja, az meg akarja tartani a Fideszt"

- nyilvánította ki véleményét. 

Szakpolitikai kérdésről is beszélt. Az oktatással kapcsolatban jelezte, hogy látják a feszültségeket. Tudják azt is, hogy ennek csak egy része szól a pénzről. A másik része pedig, hogy a gyerekeknek mi a jó. Ők olyan oktatást szeretnének, aminek közepében a gyerek lelke, tudásvágya, személyisége van.

Ezután a cigánysághoz intézte szavait. Személy szerint is úgy érzi, hogy magára hagyták őket, jogosan érzik magukat kiszolgáltatottnak, megbélyegezettnek. Nem szabad elfordítani a fejünket, tisztes távolságot tartva. Ennek változnia kell, ahol mindez megváltozik, és békében, tisztességben élhetnek a magyarokkal. 

A Dobrev Klára vezette DK-s árnyékkormány véleménye szerint reményt ad az embereknek, megoldást jelent, akikre bármikor bármiben számíthatnak. Jelmondatuk ma még aktuálisabb, hogy tiétek az ország, tiétek a hatalom, mi pedig szolgálunk benneteket – állította. Bejelentette: a DK mostani kongresszusa a pártelnökség felhatalmazásával arra kéri az árnyékkormányt, hogy dolgozza ki és mutassa be őszre a holnap Magyarországának programját.

A hang.hu szemléjében írja, hogy a DK-ról elmondta, hogy „nagyjából rendben vagyunk”.  Szerinte négy dolguk van:

  • A DK legyen az otthona az Orbán-kormány ellenfeleinek.
  • Az árnyékkormánnyal mutatni, hogy van remény.
  • A DK legyen ott mindenhol, ahol vágyják a szabad európai életet.
  • Őrizni kell a haza tisztességét, hogy lássák, hogy van egy olyan Magyarország is, ami barátokat, partnereket és békét keres.

Gyurcsány közölte, két hozzá nagyon közel álló ember sajnos úgy döntött, hogy nem folytatják tovább a párt elnökségében: Avarkeszi Dezső és Vágó István. Többször vitatkoztak, de az emberi egységüket ez soha nem törte meg. Megköszönte a munkájukat, majd beszédét azzal zárta:

Magyarországért, a köztársaságért, Európáért.



Fotó: DK Facebook-oldala