A forint euróhoz viszonyított értéke a felére zuhant, a termelékenység alacsony, az innováció haldoklik, a gazdasági fejlődés megállt, az infláció uniós rekordértéken áll

– foglalta össze Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzásának gazdasági hatását Simor András közgazdász.

A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke egy izraeli gazdasági lapnak adott interjúban – amit a Telex szemlézett – arról beszélt, hogy

mindezért a kormányfőt teszi felelőssé, aki az alacsonyan tartott kamatokkal, fedezet nélküli kormányzati pénzszórással alapozta meg a jelenlegi válságot.

Az interjú annak kapcsán készült, hogy – amint arról lapunk, a frisshirek.hu korábban már beszámolt – elemzők az Izrael történetének legjobboldalibb kormánya élén újra hatalomra kerülő Benjamin Netanjahu igazságügyi reformcsomagját egy Orbán Viktoréhoz hasonló illiberális rendszer előképének tartják.

A Telex szemléje szerint Simor András arra figyelmeztetett, hogy a birodalmakhoz hasonlóan a nemzetgazdaságok sem egyik pillanatról a másikra omlanak össze, ez egy lassú folyamat – csakhogy Magyarországon nem látszik a mód, hogyan lehetne megállítani.

Elismerte, hogy a magyar gazdaságnak vannak pozitív mutatói, azonban szerint ezek mögött baljós jelenségek lapulnak meg:
  • a rekordszintű korrupció,
  • a munkavállalók jogvesztettsége,
  • az oktatás és az egészségügy lezüllése.

Simor megemlítette, hogy a kormány a 2015-ös menekültválság óta rendkívüli jogrend alapján kormányoz, rendeleti úton dönt a költségvetésről is, maga alá gyűrte a bíróságokat, strómanjai és az általa keresztülnyomott médiatörvény útján bekebelezte a sajtó nagy részét. A jogállamiság alapjait megsértő intézkedéseiről még annak árán sem mond le, hogy emiatt a magyar GDP 5 százalékát kitevő uniós támogatásoktól esik el az ország, folytatta.

A NER legitimációjának kulcsát Simor abban látja, hogy a rendszerváltás után a magyarokat csak a jólétük érdekelte. És mivel

Orbán a rendszerváltás és a 2008-as világválság veszteseinek közvetlen anyagi segítséget kínált, ezért keveseket érdekelt a jogállam pilléreinek lebontása.

Simor András szerint a magyarokra jellemző az individualizmus, a szolidaritás hiánya, ezért is működhet évek óta az Orbán-rendszer „oszd meg és uralkodj” stratégiája.

Orbán szerinte totális kontrollt gyakorol Magyarország felett, és Simor meg van győződve arról, hogy ha az ellenzék megnyerné is a parlamenti választást, az eredményt elcsalná a rendszer – bár a választási győzelem esélyét az egyenlőtlen feltételek miatt csekélynek látja.

A közgazdász úgy látja, hogy a rendszert csak egy nagy katasztrófa tudná megingatni, netán Orbán halála

– áll a Telex szemléjében.

Fotó: Facebook/Simor András oldala