A pozsonyi házelnöki találkozón központi témaként a régió biztonsági helyzete, az ukrajnai háború, valamint az energiaválság és az illegális migráció volt terítéken.

A magyar házelnök a találkozót úgy értékelte, hogy az közelebb vitte a résztvevőket egymás álláspontjainak megértéséhez, valamint a találkozó lehetőséget adott annak megerősítésére is, hogy a visegrádi négyek nagyon fontos regionális összetevői az európai együttműködésnek. Ez utóbbival kapcsolatban rávilágított: a V4-es együttműködés tartós sikerének az a titka, hogy azokban a témákban keresik az együttműködést, amelyekben több a közös, mint az elválasztó elem, és megpróbálják elkerülni azokat a kérdéseket, amelyekben különböznek a vélemények.

Kövér László a napirendre vett témákról elmondta:

az egyik stratégiai témában, az orosz-ukrán háború jelentette biztonsági kihívások tekintetében az a stratégiai egyetértés teremtette meg a közös nevezőt, hogy egyrészt mindannyiunknak az a célja, hogy Oroszország ambíciói ne fenyegethessék a térségünket, másrészt pedig ehhez elengedhetetlenül szükség van egy szuverén és demokratikus Ukrajna létére.

A házelnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország olyan rendkívüli mértékű humanitárius akciót valósít meg a háború kitörése óta, amilyenre eddig soha nem kényszerült.

Az Országgyűlés elnöke beszélt az illegális migráció problémájáról is, rámutatva, hogy ez folytatódik, és a háború mellett továbbra is befolyásolja a térség biztonságát.

"Az a veszély is fenyeget, hogy a háború árnyékában elsikkad az, hogy az illegális migráció problémája nem enyhült, hanem növekedett az Európába illegálisan beáramló embereknek a tömege"

- mutatott rá Kövér László. Kifejtette: tavaly az egy évvel korábbihoz képest csak Magyarországot tekintve - amelynek egyébként erősen védettek a határai - több mint megduplázódott, 120 ezerről 270 ezerre nőtt a határról visszafordított illegális migránsok száma.

"Mi a magunk részéről elégtelennek tartjuk azokat a lépéseket, amelyeket az EU tesz annak érdekében, hogy támogassa azon az országokat, amelyek az illegális migráció feltartóztatásáért a legtöbbet teszik"

- szögezte le. Kiemelte: az illegális migráció visszaszorításától alapvetően függ az, hogy meg lehessen őrizni a schengeni térség működtetését, ez utóbbi pedig a térség gazdasági működésének egyik feltétele.

A házelnök az energiaválsággal és az arra adható válaszokkal összefüggésben hangsúlyozta: egyidőben és úgy kell megoldani az energetikai függés problémáját, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést, valamint a megoldáskeresés során tekintettel kell lenni az egyes országok specifikus helyzetére is.

A pozsonyi parlamenti elnöki találkozó résztvevői egy közös nyilatkozatot is elfogadtak. Ebben egyebek mellett kijelentik, hogy

a közös érdekek hatékony eszközeként tekintenek a V4-es együttműködésre, határozottan elítélik az Ukrajna ellen folytatott háborút, és kiállnak az ország szuverenitása és területi integritása mellett, valamint megerősítik elkötelezettségüket az Ukrajnát célzó segítségnyújtás mellett az egyes V4-tag országok szuverén döntései alapján.

A nyilatkozatban megerősítik azt is, hogy a V4-es országok közös érdeke egy erős, koherens és hatékony Európai Unió, az energiaválsággal összefüggésben pedig hangsúlyozzák az uniós tagállamok közti egység és szolidaritás fontosságát, ugyanakkor az energetikai függőség megszüntetése tekintetében elismerik a diverzifikáció kihívásait regionális kontextusban. A dokumentumban aggodalmukat fejezik ki az illegális migráció növekedése miatt, és elengedhetetlenül szükségesnek tartják az EU külső határainak megerősítésé - foglalta össze az MTI.

Fotó: MTI/Filep István