Ahogy arról a frisshirek.hu-n beszámoltunk, október közepén az energiaválság miatt Szolnok bezárta a Véső úti uszodát az amúgy is uszodaínségben szenvedő városban. Az önkormányzat azonban nem engedte el az úszni szerető emberek kezét.

Szalay Ferenc ugyanis bejelentette, hogy a Tiszaligeti Arénát megnyitja a polgárok előtt:
hétköznap reggelente 6 és 9 között a sportolókon kívül az úszni szerető polgárok csobbanhatnak a hullámok közé.

Mióta ezt október közepén a polgármester bejelentette, azóta szerette volna a frisshirek.hu riportere is kipróbálni. Munkatársunknak, ahogy írta megtisztelő a versenysportolóknak és rangos sporteseményeknek otthont adó helyszínen sportolni hobbi sportolóként. Kíváncsi volt arra is, hogy miként osztoznak egymás között az amatőrök és a profik.

Kollégánk élménybeszámolója szerint "amikor reggel hétre a Jászságban odaértem, már éppen virradt, vízbe csobbanva kapcsolták le a belső világítást. Az öltöző ugyan egy edzőcsapattal megspékelve szűkösnek bizonyul, az azonban szerencsés időzítés volt, hogy épp váltottuk egymást egy fiatal csapattal, akik reggel 7-ig használták a medencét.

Egy hazai sör reklám üzeni azt, hogy mi, magyarok különlegesek vagyunk, és mindenkinek vannak szuperképességei.

Ezek között sorolják fel példaként azt, hogy van, aki még hétvégén is talál szabad sávot az uszodában.

Kicsit ilyennek éreztem magam, amikor a sok úszó között épp egy szabad sáv fogadott középen.

Ennek azonban csak 10 percig örülhettem, és hamarosan még ketten is csobbantak mellém, amely egyértelműen azt üzeni, hogy a szolnoki polgárok belakták a Tiszaligeti Arénát."

Bár hogy nyitva maradhatott a Szolnoki Dózsa által is használt csarnok, az sem egészen lehetett egyértelmű, a kormány ugyanis tavaly november elején mentőövet adott a fontosabb városi uszodák üzemeltetéséhez. Köztük Szolnok városa is kapott erre a célra 97 millió forintot, amelyet Szalay Ferenc polgármester a Facebook-oldalán jelentett be. Kijelentése pedig azt sugallta, mintha e támogatás nélkül a Véső úti uszoda mellett a Tiszaligeti Arénát is be kellett volna zárniuk.

Ezzel sportoló gyermekeink számára, valamint a reggeli órákban az egészségük miatt úszóknak és a vízilabdázóknak is tudjuk biztosítani az úszási lehetőséget!

- írta november 3-án a városvezető. Akár így, akár úgy, Szolnoknak égető szüksége van a Tiszaligeti Arénára, hiszen más úszó lehetőség jelenleg nincs a városban, továbbá a Szolnoki Dózsának is kell a játéktér és az otthon.

"Köszönöm a lehetőséget, hogy úszhattam egy medencében az Eurokupában épp az elődöntőért küzdő vízilabdásokkal, jövök még, és másokat is erre bátorítok a környéken" - írta a frisshirek.hu riportere.

A képet a szerző készítette.