Ne csak akkor jusson eszünkbe a Kékestető, ha épp leesik az első hó!
Hiába vagyunk (még) papíron kontinentális éghajlatú ország, lassan olyan ritkaság számba megy egy-egy hóesés, mintha piros hó esne, vagy a mediterráneumban. Amikor meglepi az első havazás hazánk legmagasabb pontját, akkor a fél ország útra kell, hogy megcsodálja. A Kékestető méltó a látogatásra, inkább nekünk kell felnőnünk hozzá, hogy megbecsüljük.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásLeesett a hó, és ahogy a fehér takaró belepte hegycsúcsainkat, úgy leptük meg hirtelen mi, emberek is magaslatainkat.
Az jut róla eszembe, amit egy izraeli úti beszámolóról hallottam. Bár én is eltöltöttem fél évet a közel keleti országban, Szolnoki-Dávid Csilla több mint négy évig élt kicsit kívülállóként Jézus szülőföldjén (előadásáról a frisshirek.hu-n is írtunk). Ő mesélte, hogy a félig sivatagos országnak azért sípályája is van, a Hermon-hegyen a Golán-fennsíkon. És akkor, amikor az a hegycsúcs hóba borul, az egész ország felkerekedik látni, átélni havat, és esetleg sportolni.
Kicsit szomorú, hogy valaha klasszikusan kontinentális Kárpát-medencénkben lassan olyan csodának számít egy-egy hófödte táj, mint a Közel-Keleten.
Mindenesetre ahhoz hasonló hirtelen népcsődület bontakozott ki január harmadik hétvégéjén a Kékestetőn is, mint a Hermon-hegyen szokott egy-egy havas hétvégén. A kirándulást azonban nehezítette az, hogy a hirtelen hó formájában lezúduló csapadék veszélyessé is tette a hegyoldalt. Az ágak roskadoztak a teher alatt, a csúszóssá váló szerpentin pedig száraz időben is koncentrált vezetést és rutint kíván, hát még olvadó hógörgetegek közepette, nagy forgalom mellett.
Mátraházára ki is tehették volna a megtelt táblát,
amit maguk a szabálytalanul az út szélén leparkolt autók is üzentek, ha Mátraszentimre felől érkezett valaki a kis faluba. A Mátraháza áthúzva táblát követően is még hosszan álltak az autók, amelyek sem a központi parkolókba, sem a faluba sehová már nem fértek el. Ott jártunkkor polgárőrök őrizték a forgalmat, és segítették az útbaigazítást kérőket. A nagy népsokaság és a veszélyes viszonyok miatt le is zárták a Mátraházáról a Kékestetőre vezető utat, egyedül a buszok vihették az utasaikat, vagy gyalog iramodhatott meg a sok természetszerető, amit sokan meg is tettek.
Legalább annyian családok gyermekeikkel szánkózni, mint csak bámészkodni és kikapcsolódni párok vagy egyedülállók.
A 3 kilométeres sétát meg is éri a hegycsúcs, még akkor is, ha odafönt nem vár bennünket tágas kilátás, sem jól kiépült vendéglátás. A hófödte hegyoldal és erdő gyönyörű, különösen akkor, amikor a ködbe hanyatló orom alá besüt a már búcsúzó napfény.
A kevéssé kiépült vendéglátó infrastruktúráról azonban érdemes pár szót szólni.
Négykor zárt a Kékestetőn az egyetlen életet sugalló beülős büfé. A tévétorony, amely magasságával már túlszárnyalta a ködöt, szintén 4-kor zárt. Bár gyanús, hogy előtte sem volt nyitva, mert semmi mozgást nem lehetett látni pontban 4-re odaérve.
Sőt, apokaliptikus filmeket idézte fel bennem az a kihaltság, amely onnan áradt,
és az a veszélyesség, ahogy figyelmeztetés nélkül életveszélyesen estek le az olvadó hó és jégdarabok a torony magasából. De a Sástó-Kilátó is bezárt még szikrázó napsütésben délután 3-kor, és háromnegyed 3-kor már nem engedtek fel menni.
Mátraházán voltak nyitva büfék naplemente után is, hatalmas sorral, vagy kifogyott ételekkel. Egyikben forró csokit kértem, de csak egy nehezen értékelhető cukros löttyöt adtak.
Hazánk legmagasabb pontja nem érdemelne magasabb színvonalat?
Az a kérdés kavargott bennem, hogy keveset kirándulunk-e a Kékestetőre, hogy nem éri meg? Vagy az ottaniaknak és nekünk mindannyiunknak kellene jobban kitalálnunk Magyarország ezen kitüntetett pontját?
Engem ugyanis gyermeki öröm fogott el, mikor a karórám a megtett túrám végén pontosan mutatta, amit már általános iskolában is jól megtanultam:
1014 méter magasan vagyok.
Amiből egy van, és az ország legmagasabb pontjából egy van, arra lehetne identitást építeni. Ráadásul van Neki anélkül is, hogy építenénk. 1014 m. Alig várom, hogy tavasszal visszatérjek, immáron a téli bakancsot és kabátot futócipőre és ruhára cserélve.
Van bája, van szépsége, izgalma a Kékestetőnek. Ha évente csak akkor, ha leesik a hó, akkor is egy fél ország kerekedik föl látni, de ennél biztosan többször, már csak a kék túra útvonala miatt is, ami persze nem kerüli el ezt a helyszínt.
Legyünk büszkék a Kékesre!
Kárpátok most nincsenek, de Kékestető van. Kiránduljunk oda rendszeresen, váljon szokássá, hogy utat találjon oda a minőségi gasztronómia és szabadidő kultúra is.
A képeket a szerző készítette.