Január 31-én a közoktatásban dolgozók mellett a szakképzésben dolgozók is sztrájkolnak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nekik kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett, reggel 8 és 10 óra között.

A szakszervezetek figyelemfelhívásként tervezik a megmozdulást, hiszen egyeztettek volna, de a kormány nem tárgyalt veük. Céljuk többek között, hogy

a szakképzésben dolgozó pedagógusok is legalább a közoktatásban dolgozó tanárok illetményemelésével azonos fizetésemelést kapjanak.


A Hősök terén több mint 16 ezer hiányjelet fognak felrajzolni

Állj ki magadért, kiállunk érted!
Ahhoz, hogy a pedagógusok tiltakozása még látványosabb és erősebb legyen, mindenkinek a támogatására szükségünk van! A január 23-án kezdődő országos gördülősztrájk utolsó napja január 31-e a Szolidaritás napja. A dátum szimbolikus: pont egy éve kezdődött a tanári tiltakozás egy figyelmeztető sztrájkkal. Bár a hatalom azóta is próbálja ellehetetleníteni a tiltakozást és kirúgott több pedagógust, nem jártak sikerrel. Küzdjünk tovább egy jobb oktatási rendszerért!
Mindaz, ami ma az oktatás területén, a pedagógusokkal, diákokkal és szülőkkel történik, nem példa nélküli. Bármikor, bármelyik szakmát és munkavállalót elérheti. Ezért kérünk mindenkit, hogy csatlakozzatok a szolidaritáshoz, és hívjuk fel együtt a figyelmet arra, nem adjuk fel, nem hátrálunk!
Együtt erősek vagyunk!
- írják Facebook-bejegyzésükben. 


Reggeltől az iskolákban nemcsak a tanárok, hanem a diákok is sztrájkolni fognak. Ők a már ilyenkor megszokott ülősztrájkkal vállalnak szolidaritást a pedagógusokkal.

Már bejelentett programok:

Reggel 8:15-kor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói közül a „Műegyetemiek az oktatásért” csoport tagjai a Szent Gellért téren látványos megmozdulásra készülnek. 


A Belügyminisztérium épülete előtt 10 órakor sajtótájékoztatón jelennek meg a közszféra dolgozóit képviselő szakszervezetek, a PDSZ, a rendvédelmi dolgozók szakszervezete, a védőnők szakszervezete és a szociális dolgozók képviselői is el fogják mondani a követeléseiket. A résztvevők azt kérik, hogy a közszférában dolgozó munkavállalók álljanak le egységesen öt percre, így mutatva szolidaritást a pedagógusokkal.

Délután 3 óra: A Hősök terén tanárok 16 140 hiányjelet akarnak felrajzolni a térre. 

Délután 3 óra: Az Egységes Diákfront és a Corvin Diákszövetség tüntetést szervez délután háromra a Külső-Pesti Tankerületi Központ elé. „Ahogy ígértük, idén sem hallgatunk el, és tovább folytatjuk az oktatásért a kemény harcot” – írták a Facebook-bejegyzésükben.

Este fél 7-kor kezdődik a Tanítanék Mozgalom évértékelő gálája a Trafóban, ahol 2022 oktatási eseményeit fogják értékelni a mozgalom képviselői. Fellépnek vagy videóhívásban biztosítják együttérzésüket: Alföldi Róbert színész-rendező, Máté Gábor színész-rendező, Dés László zeneszerző.

A budapesti események mellett vidéki városokban is lesznek demonstrációk: például élőlánc Békéscsabán, tüntetés Győrben és autós blokád Miskolcon - foglalta össze az eddig ismert programokat a telex.hu.