FELVIDÉK

Három éve nem tapasztalt gyógyszerhiány van Szlovákiában

Sprayk, orrcseppek, influenza elleni tabletták, antibiotikumok, köhögés elleni szirupok és kúpok – különösen az ilyen típusú gyógyszerek esetében érzékelhető a hiány.

Több mint 380 gyógyszert szállítunk a szlovákiai piacra, hatvannál is több gyártóra támaszkodva. Egyes esetekben ennek ellenére előfordulhat átmeneti hiány bizonyos gyógyszerekből

– mondta el a Joj megkeresésére a TEVA Pharmaceuticals Slovakia biotechnológiai cég szóvivője, Diana Madarászová.

A probléma nem kizárólag a gyógyszerek előállításához szükséges nyersanyagok beszerzésével kapcsolatban áll fenn, a csomagolóanyagokat is érinti. Az infláció is hatással van a gyógyszerekre, hiszen forgalmazásuk a nemzetközi logisztikától függ, melynek költségei az elmúlt hónapokban jelentősen megemelkedtek.

Mindeközben a gyógyszerészek arra kérik az embereket, ne vásároljanak feleslegesen gyógyszereket – áll a Szlovák Gyógyszerészkamara (SLeK) és a Gyógyszertár-üzemeltetők Szövetségének (APSL) nyilatkozatában. A szakemberek figyelmeztetnek, hogy a gyógyszerfelhalmozás lehet az egyik oka annak, hogy hiány van bizonyos gyógyszerekből.

Megértem, ha az emberek fel akarják tölteni a készleteiket, ha azt látják, hogy egyes gyógyszerekből rendszeresen hiány van a patikákban. De tudni kell, hogy a gyógyszerek szavatossági ideje korlátozott, és nem ajánlott a szavatossági idő lejárta után használni őket. Vagyis fölösleges nagyobb készleteket felhalmozni

– jelentette ki Miroslava Snopková, az SLeK alelnöke.

Snopková azt tanácsolja, ellenőrizzük az otthoni tartalékainkat. 

Ha van otthon annyi gyógyszer, amennyi egy hétre elég, akkor is, ha mindenki egyszerre betegszik meg a családban, nem kell többet beszerezni

– tette hozzá.

Az APSL hangsúlyozta, fontos, hogy körültekintően használjuk a gyógyszereket. Nem szabad fölöslegesen gyógyszereket felhalmozni. Szlovákiában évente mintegy 200 tonna gyógyszert semmisítenek meg a szavatossági idejük lejárt miatt.

Jelenleg főleg antibiotikumokból van hiány a gyógyszertárakban, de kevés a fájdalomcsillapító és a kisgyerekeknek szánt szer is. Az egészségügyi minisztérium és az Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal tájékoztatása szerint ennek oka a reexport, valamint a gyártási és logisztikai problémák - írja az ujszo.com.

VAJDASÁG

Az Exit a világ öt legjobb fesztiválja között

Az újvidéki Exit az ötödik legjobb fesztivál a világon, közölte pénteken a DJ Mag nevű vezető zenei portál.

Világszerte több mint 100 ezren szavaztak arról, melyik volt tavaly a kedvenc fesztiváljuk. Az újvidéki Exit zenei eseménysorozata olyan neves fesztiválokat előzött meg, mint a Glastonbury, a Coachella, a Burning Man, a Lollapalooza, a Sziget, az Awakenings.

Ez az elismerés tovább erősíti az Exit nemzetközi hírnevét, melyet több mint két évtizede a világ egyik legrangosabb fesztiváljaként tartanak számon. Különösen figyelemre méltó az a tény, hogy a lista kizárólag a közönség szavazatainak figyelembevételével alakult ki

- jelentette ki a hír kapcsán Dusan Kovacevic, az Exit alapítója és igazgatója.

Az első helyen a belga Tomorrowland végzett, második lett az amerikai Ultra Music és EDC Las Vegas, őket a brit Creamfields North követi.

Az elismerésnek külön jelentőséget ad, hogy a tekintélyes DJ Mag olvasóitól származik, akik Top 100 fesztiválok, Top 100 DJ-k és Top 100 klubok listája a szakmán belül az etalont jelenti, különösen az elektronikus zenében.

Az ugyancsak szerbiai Lovefest a 35. helyen végzett - írja a Vajdaságma nevű délvidéki hírportál.

Összeverekedtek a migránsok Zomborban

Két migránscsoport csapott össze Zomborban, ketten megsérültek a verekedők közül. Az összetűzésben egy tucatnyian vettek részt, nemzetiségi hovatartozásukról nincs információ.

A Tanjug hírügynökség szerint a verekedők nem használtak lőfegyvert. A szerb  RTV ezzel szemben azt állítja, hogy lőttek is. Egyes médiumok három sérültről számoltak be, őket a zombori kórházba szállították. A Blic napilap úgy értesült, hogy halálos áldozata is van az összetűzésnek. Ezt ugyanakkor más forrás nem erősítette meg.

Fotó: Exit Festival Facebook-oldala