Ezres tüntetés az akkumulátorgyár ellen Debrecen főterén

Több százan indultak el Mikepércsről szombat délelőtt a kínai CATL vállalat debreceni akkumulátorgyára elleni tiltakozó menettel, majd három órás gyaloglás után csatlakoztak a Debrecen főterén álló tömeghez. A menet elhaladt a Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) tervezett gyár területe mellett, ahol már elkezdték a földmunkákat. Fél egykor kezdődő körülbelül ezer fős demonstrációval a szervezők az országot vezető és a helyi politikusoknak kívántak üzenni, hogy nem kérnek az akkumulátorgyárból.
A megmozdulás szervezője, Gyöngy-Tóth Enikő a Kossuth-szobornál tartott beszédét azt kérte a résztvevőktől, hogy se szavakkal, se tettekkel ne akadályozzák a demonstráció békés voltát.
Nincsenek színek, oldalak
- utalt a pártfüggetlenségre.
Elmondta, hogy azért vállalkozott a demonstráció megszervezésére, hogy a civilek kapjanak arcot, hallassák a hangjukat. Beszámolt arról, hogy férjével már a Mikepércsről való elköltözésen gondolkodnak az akkumulátorgyár építése miatt.
Sérelmezte, hogy a két hatóság által tartott közmeghallgatáson sem kaptak válaszokat a kérdéseikre. Élhető környezetet szeretne, ezért azt kérte a döntéshozóktól, vegyék figyelembe az ellenérveiket.
Kérem, értsék meg, nem szeretnénk akkumulátorgyárat
– jelentette ki elcsukló hangon. Beszéde közben a tömeg többször ismételte:
Nem akarjuk! Nem hagyjuk!
Kozma Éva a rendezvény másik szervezője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal még dönthet úgy, hogy nem engedélyezi az üzem felépítését.
Nem akarunk az akkumulátor-nagyhatalom egyik bázisán élni!
– mondta, majd sorolni kezdte azokat a társadalmi csoportokat, akikért küzdenek.
Göd, Iváncsa, Komárom, Győrszentiván, Fót, Monor, Nyíregyháza, Miskolc, veletek vagyunk!
– üzent azoknak a településeknek, ahol már működik akkumulátorgyár, vagy tervben van ilyen gyárak építése.
Majd felolvastak egy szülők által aláírt nyílt levelet is, amelyet nagy taps fogadott.
Népszavazást, népszavazást! Haza nem eladó!
- skandálták az emberek.
Az emberek felháborodtak azon az adaton, hogy Magyarország csaknem 93 ezer négyzetkilométerére 20 akkumulátorgyárat akar telepíteni a hatalom.
Ez hazaárulás!
- kiabálták a tömegből.
Pintye Andrea beszámolt arról is, hogy a civilek által összeállított kérdésekre a hatóságoktól a mai napig nem érkezett érdemi válasz.
Voltak kérdések, amelyek komolyan meglepték, sarokba szorították az engedélyező hatóságokat. Ezeket csak írásban hajlandók megválaszolni. Azóta is várjuk a válaszokat
– jelentette ki. Összefogást szorgalmazott az ország többi pontján élő, hasonló sorsú településekkel, mert csak így tudják megakadályozni az akkumulátorgyárak felépülését. A megjelenteket arra kérte, senkinek ne hagyják, hogy megosszák a csoportjukat, mert nem számít, milyen politikai oldalhoz tartoznak, az akkumulátorgyár mindenki életére hatással lesz.
Mi vagyunk a környezetvédelem
- mondta a beszéde végén.
Majd újra a főszerkező kapott szót, aki azt kérte, a résztvevők próbálják tényekkel meggyőzni az ismerőseiket, és minnél többen vegyenek részt az akkumulátorgyárral kapcsolatban bejelentett népszavazási kezdeményezésekben, akár országos, akár helyi.
A demonstráció a Himnusz, a Mi vagyunk a Grund című dal illetve a Szózat dallamaival zárult.