A két jelölt közül az győz, aki megszerzi a leadott szavazatok egyszerű többségét.

A választási helyiségek reggel nyolckor nyíltak, és délután kettőig lesznek nyitva. A voksolás eredményét a cseh statisztikai hivatal a  késő délutáni órákra ígérte.

A választások iránti érdeklődés magas. Pénteken, a voksolás első napján átlagban 40-50 százalék között mozgott a részvétel, sőt számos helyen az ötven százalékot is meghaladta

- derült ki a statisztikai hivatal kimutatásából.

A vezető cseh politikusok, Milos Zeman államfő, Petr Fiala kormányfő, illetve a két jelölt már péntek délután leadták szavazatukat.

Öt éve a második körben 66,6 százalékos volt a részvétel, két hete, az idei első fordulóban a választók 68,24 százaléka járult az urnákhoz. A szombati prágai sajtó arra számít, hogy a részvétel a két héttel ezelőtti arányokat is meghaladja.

Rendbontásokról, incidensekről nem érkezett jelentés.

fotó: Prága, 2023. január 27.
Petr Pavel nyugalmazott tábornok, a NATO Katonai Bizottsága volt elnöke, független elnökjelölt (b) és Andrej Babis volt kormányfő rádiós vitában vesz részt a kétnapos cseh elnökválasztás második fordulójának első napján, 2023. január 27-én Prágában. A cseh államfői poszt megszerzéséért Andrej Babis volt kormányfő és Petr Pavel indul.
MTI/EPA/Martin Divisek