Az MTI beszámolója szerint a tárcavezető a Türk Befektetési Alap elnökével, Baghdad Amrejevvel közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban megnőtt Közép-Ázsia jelentősége, egyebek mellett az európai energiaválság miatt, ugyanis itt jelentős energiaforrások találhatók, de a térség egyébként is komoly növekedési potenciállal rendelkezik.

Magyarország már eddig is sokat profitált az együttműködésből, az elmúlt időszak eseményei ráadásul azt mutatták, hogy a nemzetközi politikában a szűklátókörűség sok elvesztegetett lehetőséggel jár

– emelte ki.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy hazánk óriási lehetőségek előtt áll a Türk Befektetési Alap létrehozásával, miután

az utóbbi tíz évben már két és félszeresére, mintegy 4,5 milliárd dollárra nőtt a kereskedelmi forgalom a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) tagállamaival.

– Úgy gondoljuk, hogy ez a befektetési alap hozzá fog járulni a TÁSZ-hoz tartozó országok gazdasági potenciáljának jobb kihasználásához, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés erősítéséhez, illetve újabb beruházások létrehozását teszi majd lehetővé – mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány nagy erőkkel dolgozik a beruházások ösztönzésén, hiszen ez a módja a munkahelyteremtésnek, a teljes foglalkoztatás fenntartásának és az Európára leselkedő recessziós veszély elkerülésének.

Aláhúzta: a magyar gazdasági válságkezelési modell lényege, hogy megduplázott erővel kell ösztönözni a beruházásokat, amikor a világgazdaság rossz állapotba kerül vagy rossz irányba halad.

Ebben az esetben a beruházásokkal nem pusztán át lehet hidalni a nehézségeket, hanem erőt lehet nyerni a gazdaság újraindulásakor kialakuló versenyben

– szögezte le.

Erre bizonyítékként említette, hogy

a világgazdaság tavalyi „fekete évében” Magyarországon megdőlt a beruházások, az exportteljesítmény és a foglalkoztatás rekordja is.

A miniszter jó hírnek nevezte, hogy

mára Magyarország nagykövetséget nyitott minden türk államban, és a szervezet országai közül utolsóként Üzbegisztán is bejelentette, hogy diplomáciai képviseletet hoz létre Budapesten.

Üdvözölte, hogy Budapesten jött létre a TÁSZ európai képviselete és aszálymegelőzési intézete. Szavai szerint utóbbi lehetőséget ad a magyar vízügyi technológiák exportjára a vízhiánnyal küzdő közép-ázsiai országok számára. Illetve emlékeztetett, hogy bár nagy viták zajlottak a kormány keleti nyitási stratégiájáról, az sikeresnek bizonyult.

Sok bírálat hangzott el akkor ezzel kapcsolatban. Sokan nagyképű lesajnálással vették tudomásul azt, hogy Magyarország két lábon kíván állni. Aztán persze később fordult a kocka, hiszen eljött az a pont, amikor a keleti vállalatok pénzügyi, technológiai szempontból is beérték a nyugati versenytársaikat

– mondta.

Szijjártó Péter végül átadta Baghdad Amrejevnek a Magyar Érdemrend középkeresztjét a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) főtitkáraként végzett munkájának elismeréseként.

Amint arról lapunk, a frisshirek.hu korábban már beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján tavaly novemberben, Üzbegisztánban. Szijjártó Péter ugyanott a béke fórumának nevezte a Türk Tanácsot, miközben az Európai Uniót szidta, a türköket pedig méltatta.

Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (jobbra) hivatalában fogadja Bagdad Amrejevet, a Türk Befektetési Alap elnökét 2023. január 27-én. MTI/Soós Lajos