Legalább hét emberrel végzett egy fegyveres egy jeruzsálemi zsinagógánál

Legkevesebb heten meghaltak egy jeruzsálemi zsinagógánál végrehajtott fegyveres terrorakcióban, többen megsebesültek, a merénylőt lelőtték – jelentette a 12-es kereskedelmi televízió Izraelben péntek este.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásAz MTI beszámolója szerint a merénylő autóval érkezett Jeruzsálem Neve Jakov nevű lakónegyedébe, ahol leállította a járművét, majd egy zsinagóga kapujánál lövöldözni kezdett az onnan távozó, korábban a szombatot fogadó imádkozókra.
Öt áldozatot a kiérkező mentősök a helyszínen halottnak nyilvánítottak, két ember pedig kórházba szállítása után vesztette életét. A mentőszolgálat életveszélyesen súlyos sebesültekről is beszámolt.
A merénylőt a helyszínen lelőtték, az izraeli rendőrség esetleges további terroristákat keresve átvizsgálja a környéket. A TV értesülése szerint a terrorista, a Hamászhoz tartozó Fadi Ajas.
A terrorista megpróbált autójával elmenekülni, de a közeli rendőrőrsről a lövések zajára odasiető rendőr egy önkéntes segítségével a zsinagógától mintegy egy kilométerre megállította. Rövid tűzharc bontakozott ki, amelyben a rendfenntartók lelőtték. Ajas izraeli állampolgár, a kelet-jeruzsálemi Soafat nevű menekülttábor lakója.
Itamár Bengvír, a rendőrség munkájáért felelős nemzetbiztonsági miniszter a helyszínre érkezett, Benjámin Netanjahu miniszterelnök helyzetértékelő biztonsági megbeszélést hívott össze.
A Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász terrorszervezet szóvivője bejelentette, hogy
a jeruzsálemi merénylet válasz volt az izraeli hadsereg Dzseninben, Ciszjordánia északi részében végrehajtott, kilenc palesztin halálával végződő csütörtöki razziájára.
Illusztrációs fotó: Pixabay