A 33 éves, állampolgársággal nem rendelkező, palesztin származású gyanúsítottat Ibrahim A-ként nevezték meg a hatóságok. A férfit késelés miatt vették őrizetbe, melyre a Hamburg és Kiel között közlekedő vonaton került sor tegnap.

Nincsenek terrorista háttérre utaló jelek

– közölte Peter Müller-Rakow, a helyi ügyészségi hivatal szóvivője az AFP hírügynökséggel.

A támadás körülményeinek feltárása folyamatban van.

Egy 16 éves lány és egy 19 éves férfi veszítette életét a késelés során, további hét személy megsebesült – mondta el Sabine Sütterlin-Waack, Schleswig-Holstein szövetségi állam belügyminisztere újságíróknak. A két meggyilkolt tinédzser ismerte egymást.

A sebesültek közül két személy továbbra is életveszélyes állapotban van a kórházban - a Deutsche Welle híradása szerint.

A gyanúsított is elszenvedett kisebb sérüléseket, az viszont egyelőre nem világos, hogy mindez hogyan következett be. A hatóságok négy vasúti kocsiban találtak vérnyomokat Sütterlin-Waack tájékoztatása szerint.

Három utas fogta le, majd tartotta vissza a késelőt addig, amíg a vonat befutott Brokstedt állomásra, ahol a rendőrök letartóztatták őt.

Az állandó lakhellyel nem rendelkező palesztin férfi 2014-ben érkezett először Németországba, többször is elítélték már erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt. Csütörtökön bocsájtották el egy kórházból, ahol kisebb sérülésekkel kezelték.

Fotó: Deutsche Welle