Európa egyik legveszélyeztetettebb műemléke a miskolci Herman Ottó Múzeum Papszeri kiállítóépülete. Az intézmény és az önkormányzat közösen indult az Europa Nostra pályázatán, aminek eredményeképp a döntési folyamat első körében az első tizenegy pályázó közé került be. Tavasszal aztán az is kiderül, bekerülhet-e a bűvös hetesbe, amivel már némi pénzügyi támogatás is járna - jelentették be szerdán a város és a múzeum képviselői.

Hajdú Ildikó, a Herman Ottó Múzeum általános igazgató-helyettese elmondta, az Europa Nostra tízedik éve hirdeti meg azt a listát, ami a kontinens legveszélyeztetettebb örökségi helyszíneit rangsorolja. Erre pályázott a Herman Ottó Múzeum a Papszer utcai kiállítóhelyével.

Az Europa Nostra negyven országot fog össze. Negyen ország civil szervezeteit, magánembereit, vállalkozásait, állami szervezeteit. Mindazokat, akik egyaránt és együtt fontosnak tartják kulturális és természeti örökségeinknek a megőrzését, azoknak a védelmét

– mondta el az általános igazgató-helyettes.

A tizenegyes listára nyolc ország tizenegy műemléke került fel. Magyarországról a miskolci kiállítóépület mellett a budapesti Memento Park is eredményesen szerepelt. Tóth Arnold, az intézmény tudományos titkára, a top 7-es listáról tavasszal születik meg a döntés.

A múzeum pályázatához videó is készült az épületről, mutatjuk: 

Akik a hétbe bekerülnek, egy szerény összegű anyagi támogatásban is részesülnek. Ez tízezer euró, jelenlegi árfolyamon négymillió forint. Tehát ez nem az épület felújítására szolgál, ez mindössze annyira lesz elegendő, hogy egy marketing kampányt folytassunk, szakvéleményeket rendeljünk meg, illetve közösségi programokat szervezzünk az épületbe tavasszal

– fogalmazott a tudományos titkár.

Az épület teljes felújításához az előzetes felmérések alapján több milliárd forintra lenne szükség.

Az Papszeri kiállítóépület alapjait még a tizenötödik században rakták le. A tizenhatodik századtól már írott emlékek vannak az építményből, amiben az 1900-as évekig működött a református középiskola, de üzemelt itt a városi könyvtár is.

Az épületet a huszadik században kétszer újították fel: az ötvenes években új szárnnyal is bővült, ekkor már a Borsod-Miskolci Múzeum (a Herman jogelődje) üzemelt itt évek óta. A Szinva-patak közelsége miatt az ódon épület már régóta vizesedik, emiatt 1967-ben az északi homlokzat egy része leomlott. Ezután kezdődött a második felújítás, ami egészen 1974-ig tartott. Azóta viszont csupán állagmegóvási munkákat végeztek el az épületen, aminek csak 2012 óta, vagyis a múzeumok és könyvtárak önkormányzati kézbe adása óta tulajdonosa Miskolc. A borsodi vármegyeszékhely így megörökölte a problémákat is, aminek következményeként 2019-ben be kellett zárni a kiállítóhelyet.

Veres Pál, Miskolc polgármestere elmondta, a városvezetés azt reméli, hogy a pályázat elősegítheti az épület megújulását.

A mi célunk az, hogy mindenképpen felkutassuk azokat a lehetséges forrásokat, azokat a támogatókat, azokat a kapcsolatokat, amelyek segítségével az ilyen fejlesztéseket létre lehet hozni. Nagy öröm ilyen szempontból tehát számunkra, hogy bekerültünk a tizenegy legveszélyeztetettebb örökségi helyszín közé, de bánat amiatt, hogy ilyen módon kerültünk be egy listára

– mondta a városvezető, aki hozzátette: a teljes felújítás több milliárd forintba kerülhet.

Az Europa Nostra is készített egy videót, ezen a 11 továbbjutót mutatják be:

Fotó: minap.hu