Ahogy arról a frisshirek.hu-n beszámoltunk, sorra jönnek ki az elemzések a meglepetés és földcsuszamlás szerű jászberényi időközi választásról. Korábbi írásunkban idéztük Vona Gábort, aki az eredménnyel kapcsolatban megnevezett két vesztest is:

a DK-t, és Pócs Jánost.

Azonban a helyi viszonyokra fókuszálva érdemes kitérni még egy harmadik szereplőre is, aki kétséget kizáróan lesújtó eredményt ért el, 

ez pedig a Mi Hazánk jászberényi szervezete.

Bár már a jászberényi jelzőt is idézőjelbe tehetnénk, hiszen a párt polgármester-jelöltje Pest megyéből érkezett László Péter, aki ugyan Jászberényben született, de saját elmondása szerint már 40 éve nem élt a városban.

A Mi Hazánk listája az 2022. áprilisi országgyűlési választáson csaknem 5 százalékot ért el, hajszállal maradt el a parlamenti küszöbtől.

Még az időközi választást megelőzően a frisshirek.hu-n beszámoltunk arról, milyen ellentmondásosan alakult a párt jászberényi sorsa, hiszen a választás után az egyik legnagyobb figyelmet keltő és népszerűséget kivívó megmozdulás a városban egy Mi Hazánkhoz kötődő szervezkedésé volt:

a Magyar Önvédelmi Mozgalom jászberényi csoportjának "egészségügyi sétái".

Ennek ellenére 2023. január 15-ére a Mi Hazánk polgármester-jelöltje csúnyán leszerepelt,

negyedik lett László Péter a parlamenti párt jelöltje a négy indulóból úgy, hogy megelőzte egy szinte senki által nem ismert, szervezet és pénzügyi támogatások nélküli civil jelölt, Nagy Tímea is.
A mai választáson Nagy Tìmea egyedül, teljesen függetlenül egy egèsz pàrtot legyalázott ennyit a mihazànkfideszbèrenc brigàdról

- kommentálta a választási eredményt Fazekas László, aki tavaszi ukrán vendégmunkások ellen tartott "egészségügyi sétáinak" főszervezője volt. Ő időközben ott hagyta a Magyar Önvédelmi Mozgalmat, mert nem tudott szót érteni a Mi Hazánk jászberényi irányvonalával, többek között Dobrán Gyulával, aki önkormányzati képviselőként bent ült a város testületében, mert a párt kompenzációs listájáról bekerült 2019-ben.

A gyenge szereplés miatt azonban még csak listás képviselőt sem küld a párt az önkormányzati testületbe.
8267 (Budai Lóránt), 3671 (Besenyi Orsolya), 185 (Nagy Tímea), 172 (László Péter).

A választás éjszakáján a Mi Hazánk polgármester-jelöltje azt mondta, hogy óriási ellenszélben dolgoztak, hiszen mindkét tömb, a Fidesz és a Közösen Jászberényért Egyesület is támadta őket, továbbá összesen egy 4,5 éves pártról van szó.

Ezzel a számmal megelégedhetnénk

- összegezte László Péter a Jászsági Térségi Tévének adott nyilatkozatában, de az arcán ott volt a kínos mosoly. Összevetésképp a Mi Hazánk 2022. április 3-án Jászberényben 790 szavazatot kapott.

Úgy gondolom, hogy a következő időszakban Jászberénynek nem igazán lesz jó

- fejtette ki véleményét szintén a térségi tévének Dobrán Gyula, korábbi önkormányzati képviselő, aki a gyenge szereplésért konkrétan a kevés pénzt nevezte meg.

A kiemelt kép forrása: a Mi Hazánk Mozgalom Jászberény Facebook-oldala, rajta Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselőjének jászberényi standolása a fideszes plakát árnyékában.