A Párbeszéd pártigazgatója is a DK-hoz igazol

Ismét leigazolta egy másik ellenzéki párt egyik politikusát a Demokratikus Koalíció. Kocsis-Cake Olivio a Párbeszéd (volt) pártigazgatója és korábbi országgyűlési képviselője választotta az 1 százalékos párt helyett az ideológiailag tőle távolabb álló DK-t.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásFolytatom azt a munkát, amit már országgyűlési képviselőként elkezdtem, de mostantól a DK közösségének tagjaként
- írta közösségi oldalán Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója és korábbi országgyűlési képviselője - vette észre a hang.hu. A jócskán parlamenti küszöb alatt, 1 százalék körül mért párt politikusát a jászberényi zakó sem kedvetlenítette el azzal kapcsolatban, hogy a DK-t válassza leendő pártjának.
Bejegyzésében részletei személyes politikai sikereit, amelyekkel elmondása szerint hozzájárult a magyar polgárok zöld ügyekben való jártasodásához. Úgy véli azonban, hogy új ellenzéki stratégiára van szükség, amelyre a 2022-es áprilisi választás ébresztette rá hazánkat, őt 9 hónap elteltével. Tapasztalatai szerint ebben a kérdésben a DK bizonyított:
képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben. A jelenlegi hatalmat leváltani akaró választók is egyre inkább a DK-ban látják a kormányváltás legnagyobb esélyét, ahogy én is
- bújt mások feltételezett véleménye mögé bejegyzésében a politikus. Bejegyzését azzal a felkiáltással zárta, hogy "zöldebb, szolidárisabb és európaibb Magyarországért".
György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője Facebook-oldalán a döntéssel kapcsolatban felidézte, hogy egy hosszas beszélgetés alkalmával egyszer megismerhette Kocsis-Cake Olivio politikai gondolkodását és elveit.
Mindegy most, hogy azzal egyetértünk, vagy sem, de hogy ezek az elvek rémesen messze állnak mindattól, amit a DK megtestesít, az egészen biztos. Utóbbit sem akarom most minősíteni, nem ez itt a lényeg, hanem hogy a két világ nem összeegyeztethető. Ahogyan immár az elvhűség, a hitelesség fogalma sem az a fent említett úriemberrel.
- kommentálta a döntést a főszerkesztő. A hang.hu a mostani átlépéssel kapcsolatban felidézte azt is, hogy az elmúlt időszakban több hasonló eset történt:
- Szilágyi Szabolcs miskolci önkormányzati képviselő a Jobbikból,
- Déri Tibor újpesti polgármester (amelyről a frisshirek.hu-n is beszámoltunk), Juhász Béla sződligeti polgármester, Bodrozsán Alexandra kecskeméti önkormányzati képviselő és Buzinkay György, korábbi szentendrei országgyűlési képviselő-jelölt a Momentumból,
- Szücs Balázs, VII. kerületi alpolgármester Kocsis-Cake-hoz hasonlóan a Párbeszédből
választották a Demokratikus Koalíciót.
A kiemelt kép forrása: Kocsis-Cake Olivio Facebook-oldala, a kép tanúsága szerint az előválasztáson még Karácsony Gergelyre voksolt