Az eljárásban számos élelmiszeripari termék árazási gyakorlatát tekintik át,
külön figyelmet fordítanak a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, például egyes tejtermékekre

- emelték ki a közleményben. Az elmúlt időszakban jelentős áremelkedés volt tapasztalható számos élelmiszer szegmensben, ami egyre nagyobb terhet jelent a magyar fogyasztók számára - magyarázták. A GVH kifejtette:

a vizsgálatok feltérképezik, hogy torzulhatott vagy korlátozódhatott-e a verseny

a vizsgált termékkörök kiskereskedelmi piacain vagy az értéklánc más szintjén, illetve felmerülhetett-e bármilyen jogsértés, amely versenyfelügyeleti eljárást alapozna meg a szektor valamely szereplőivel szemben. A versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött információk elemzésével tárja fel a drágulás okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket az esetleges versenyproblémák kiküszöbölésére.

A vizsgálat kiterjed a legnagyobb magyarországi élelmiszer-kereskedelmi láncok árazási és értékesítési gyakorlatára, de ezen túl egyedi panaszok és piaci jelzések kivizsgálása is folyamatban van

- jelezték. Felidézték, hogy a GVH tavaly november végén konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódjon az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A területtel külön elemzői csoport foglalkozik a nemzeti versenyhatóságnál - írták. Arra is kitértek, hogy

a GVH megkezdte az élelmiszer-inflációs környezet nemzetközi monitorozását, illetve az uniós országok versenyhatósági gyakorlatának feldolgozását is.

Összegzésképpen úgy fogalmaztak, hogy a versenyhatóság kiemelten kezeli az élelmiszer-infláció ügyét, mivel az a társadalom egészét érinti.

A kiemelt kép forrása: unsplash.com