Kanász-Nagy Máté elmondta,

a szociális és a közszolgálati dolgozók keresete messze elmarad az átlagkeresettől, bruttó 500 ezer forint alatt keresnek.

Ennek az az oka, hogy a közalkalmazotti bértábla, "gyakorlatilag három cella kivételével", teljesen megegyezik a minimálbérrel, illetve a garantált bérminimummal. Továbbá az infláció miatt, ami decemberben megközelítette a 25 százalékot, a fizetések negyede "megy a levesbe" - fogalmazott.

A politikus ugyanakkor rámutatott arra, hogy

a költségvetés a megemelkedett árak és az áfabevételek miatt "milliárdos extrabevételre" tesz szert.

Ha a kormány

"nem ad azonnal bérkompenzációt a szociális dolgozóknak és más közalkalmazottaknak, akkor gyakorlatilag azt történik, hogy a közszolgálati dolgozókkal fizetettik meg az elhibázott gazdaságpolitika árát"

- mondta.

Kanász-Nagy Máté a béremelés fontosságát azzal indokolta, hogy a minőségi közszolgáltatásokra minden időben szükség van, meg kell becsülni az abban dolgozókat, valamint a jelenlegi válság következményeinek kezelésében a szociális dolgozókra nagy feladat hárul.

A megoldást az jelentené, hogy legalább a tavalyi év reálbérveszteségét kompenzálnák, ez 20 százalékos emelést jelentene. "Erre rá kéne még venni" az idei évi szükséges béremelést az infláció mértékével megegyezően, azaz még 25 százalékot" - közölte.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott:

"béremelés nélkül a szociális szféra össze fog omlani. A kormánynak nagyon komoly felelőssége van, hogy ezt megakadályozza".

Fotó: Kanász-Nagy Máté Facebook-oldala