Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta: egy hétfői, mintegy ezer fő részvételével megtartott közmeghallgatáson kiderült, hogy a helyiek tiltakoznak a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár ellen.

Megjegyezte, hogy miközben

korábban olyan hírek keringtek, hogy a gyár körülbelül kilencezer embernek biztosít munkahelyet, az eseményen azt lehetett hallani, hogy ennek csak a harmadáról van szó. A környezeti hatástanulmányt később mutatják be, de a közmeghallgatáson a város polgármestere már megelőlegezte, hogy nem várható olyan környezeti hatás, ami miatt az emberek veszélyben érezhetnék magukat

- mondta az ellenzéki képviselő, kitérve arra: az is most kapott nyilvánosságot, hogy Kínában korrupció miatt háziőrizetbe helyezték a Debrecenbe tervezett akkumulátorfólia-gyártó üzem két tulajdonosát.

Schmuck Erzsébet kijelentette:

nem fogadhatóak el az olyan beruházások, amelyekről a lakosságot nem kérdezik meg.

Január 12-én, csütörtökön 18 órai kezdettel a LMP egy újabb lakossági fórumot hívott össze „Tanuljunk mások sikereiből! – lakossági fórum az akkumulátorgyár elleni tiltakozásról” címmel, amiről a frisshirek.hu itt írt.

Foto: a videóból vágva