Másfél éve zárták le a Lánchidat a forgalom elől, a decemberben részlegesen átadott útpályát pedig most csak a buszok, a taxik és a biciklisek használhatják - a 21 Kutatóközpont és a Medián közös kutatásának eredményei szerint a budapestiek többsége egyetért ezzel a döntéssel - írta meg az enbudapestem.hu. Ahogy arról a frisshirek.hu-n is beszámoltunk,

december 16-án adták vissza a forgalomnak a Lánchídat,

azonban csak korlátozott mértékben. Csak a közösségi közlekedés járatai, továbbá kerékpárosok, motor- és segédmotoros kerékpárral közlekedők számára. Az egyéni célú személyi, pláne tehergépjárművek továbbra sem használhatják Budapest első hídját. A két kutatóintézet november végén és december elején 1000 fő bevonásával szondáztatta meg a főváros lakosságát, hogy miként ítéli meg az önkormányzat döntését.

A megkérdezettek kis többsége, 54 százaléka egyetért azzal, hogy egyelőre csak a buszok, a taxik és a kerékpárosok használhatják a hidat. 40 százalékuk visszaengedné az autósforgalmat már most is, 6 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni a kérdésben

- összegezhető a reprezentatív kutatás eredménye. Ennek értelmében tehát a többség támogatja a Lánchíd ideiglenes forgalmi rendjét. A véglegesítésről majd idén nyáron döntenek. A felmérésből kiderült az is, hogy korosztályokra bontva is inkább a személyautók kitiltása mellett állnak. Leginkább a 30-39 év közöttiek támogatják a mostani rendet, 74 százalékuk autómentesítés párti, míd a 65 év felettiek ennél sokkal megosztottabbak, 46 százalék támogatja és 47 százalék ellenzi a jelenlegi szabályozást a hídon.

Megkérdezték a budapestieket arról is, hogy milyen rendszerességgel közlekednek autóval a fővárosban, ebből kiderült, hogy a válaszadók

  • csaknem fele, 45 százalék hetente többször is, akár naponta, autózik Budapest utcáin,
  • a többség azonban ritkábban, vagy soha.

A kiemelt kép forrása: a BKK Facebook-oldala