A moszkvai katonai tárca közleménye szerint Geraszimov helyettesei Szergej Szurovikin, a légierő parancsnoka - az ukrajnai „különleges hadművelet” eddigi irányítója -, valamint Oleg Szaljukov, a szárazföldi erők parancsnoka és Alekszej Kim, a vezérkari főnök helyettese lettek.

A hivatalos indoklás szerint a „különleges hadművelet” parancsnoki szintjének emelése az elvégzendő feladatok körének bővülésével függ össze. Ezenkívül szorosabb együttműködést kell létrehozni a haderőnemek között, valamint javítani kell a támogatás minden típusának minőségét és a haderőcsoportok irányításának hatékonyságát is.

Oroszország tavaly február 24-én indított háborút Ukrajna ellen. Szurovikin személyében Sojgu októberben nevezett ki egyszemélyi parancsnokot az orosz harcoló alakulatok élére.

Litvánia légvédelmi fegyvereket ad Ukrajnának

Litvánia a katonai segítségnyújtás keretében légvédelmi rendszereket és eszközöket biztosít Ukrajnának

- jelentette be Gitanas Nauseda litván elnök szerdán a nyugat-ukrajnai Lvivben tett látogatásakor – írja az MTI.

Már a háború kezdete előtti napokban katonai segítséget nyújtottunk Ukrajnának, amelynek részeként Stinger hordozható rakétarendszereket bocsátottunk rendelkezésükre.. Ma jó hírt hoztam Ukrajna számára: légvédelmi rendszereket adunk át, és bizonyos légvédelmi eszközöket

- mondta a sajtótájékoztatón Nauseda. Az államfő ugyanakkor nem pontosította, hogy milyen légvédelmi rendszerekről és eszközökről beszél - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már korábban köszönetet mondott a litván elnöknek a döntésért, hogy légvédelmi eszközöket szállítanak Ukrajnának, ami megerősíti az ukrajnai energiarendszer védelmét, különösen az iráni gyártású drónok támadásaival szemben - emlékeztetett a hírportál.

Az Ukrajna elleni orosz invázió tavaly februári kezdete óta

Litvánia már 283 millió euró értékben nyújtott katonai segítséget Ukrajnának.

Ebbe beletartoznak légvédelmi rakétarendszerek, könnyű gyalogsági fegyverek, páncéltörő fegyverek, aknavetők, géppuskák, lőszerek, páncélozott szállítóeszközök és tarackok, valamint drónok, védőfelszerelések és éjjellátó eszközök is.

Az Ukrajnának szánt, 2023-ra tervezett litvániai katonai segítségnyújtás értéke mintegy 40 millió euró

- az Ukrajinszka Pravda összesítése alapján.

Fotó: TASZSZ