10 esetben panelház valamelyik lakásában keletkezett tűz. 72 alkalommal a kéményből indult ki a tűz, ami 5 százalékos csökkenés a korábbi év kéménytüzeihez képest. 14 kigyulladt épületben gázpalackok is voltak, amelyek nehezítették az oltást.
A 238 tűzzel érintett otthon közül csak 1 helyszínen volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.
A szóvivő hangsúlyozta: a szén-monoxid-érzékelők elterjedése vármegyénkben ezzel szemben már sokkal kedvezőbb képet mutat.
2022-ben 51-szer hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, ez 10-zel több, mint egy évvel korábban. A 24 százalékos esetszám-növekedés egyértelmű oka, hogy egyre több otthonban van szén-monoxid-érzékelő
- tette hozzá.
Az érzékelők terjedésének köszönhetően 59 százalékkal csökkent a mérgezések száma, összesen 7 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést. Az év során 2 ember vesztette életét a mérgező gáz miatt.
A szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van és a tűz nem kap elég levegőt. Minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amelynek látható, elérhető az égéstere. A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.
Fotó: illusztráció, pixabay.com