Amíg nem szólalsz fel, addig minden rendben van – ez az autokrácia diszkrét bája

- idézte Simkó Edittől a 444 abban a méltatásban, amelyben bemutatták, mint a Társaság a Szabadságjogokért alapította Szabad-díj egyik esélyesét. Simkó Edit magyar nyelv és irodalomtanárként dolgozik, legalábbis dolgozott, mert ma Facebook-oldalán bejelentette, hogy

beadja a lemondását.
Pintér volt az utolsó csepp a pohárban, ráadásul mérgező csepp

- tette hozzá döntése alátámasztásaként. Simkó Edit egyike volt azoknak, akik már tavasszal polgári engedetlenségbe kezdtek. Ő ráadásul oktatási intézményében egyedüliként tette meg ezt, vállalva ezzel a munkahelyi konfliktusokat is. Mostani lépését nem a küzdelem feladásaként, hanem annak felerősítéseként értékeli.

Ahogy arról a frisshirek.hu-n is beszámoltunk, a tanártüntetések emblematikus alakját az a belügyminiszteri döntés háborította fel, amely szerint évente értékelnék a tanárok teljesítményét. Az intézkedést bejegyzésében Simkó Edit keményen úgy jellemezte, hogy

a besúgást, a nemtelen versengést fogja generálni egy rakás éhbérért dolgoztatott rabszolga között, akik majd összevesznek a koncon, mint munkatáborosok a fűrészporkenyéren, vagy káposztatorzson.

Írása végén Mérő László egyik írására hívta fel a figyelmet, amely részben meg is magyarázza, miért ekként reagált Pintér Sándor újabb szigorítására. Mérő ugyanis a karácsonyi HVG-ben arról írt, hogy legalább 10 ezer tanárnak kellene egyszerre felmondania ahhoz, hogy érdemi változást érhessenek el a tiltakozó tanárok, és az oktatás rendszere átalakuljon - emlékeztet az rtl.hu.

A kiemelt kép forrása: Simkó Edit Facebook-oldala