A megyeszékhelyen 12, az egész megyében 20 postahivatalt zártak be az elszabaduló rezsiköltségekre hivatkozva, az új évben a megyéből hármat nyitottak újra:

- a makói 2. számú postát, aminek bezárása már csak azért is volt némileg érthetetlen, sőt, felháborító, mert nemrég újították fel

- a szintén Makó körzetébe tartozó királyhegyesi postahivatalt, valamint

- a Hódmezővásárhelyhez tartozó, annak külterületén található szikáncsi kispostát, amelyért tiltakozást is szerveztek a városban, igaz a Jókai utcait, valamint a Klauzál utcait így sem nyitják újra.

Hódmezővásárhelyen egyébként a decemberi közgyűlésen a másik két postahivatal részleges újranyitását is kérték. 

Szegeden ellenben egyetlen bezárt postahivatal sem nyit újra, pedig itt is aláírásokat kezdett gyűjteni érte az önkormányzat. A megyeszékhelyen tehát továbbra is a következő posták maradnak nyitva:

- Szeged 1-es posta, Széchenyi tér 1.
- Szeged 9-es posta, Árkád, Londoni körút 3.
- Szeged 10-es posta, Szentmihály, Kapisztrán utca 52.
- Szeged 14-es posta, Szerb utca 34.
- Szeged 15-ös posta, Dorozsmai út 194.
- Szeged Auchan posta Zápor út 4.
- Szeged Tesco posta Rókusi körút 42-64.

Ezzel egész, olykor idősebb emberek lakta városrészek maradnak posta nélkül. Ilyen távolabbi városrész Újszeged vagy éppen Gyálarét. 

Borítókép: Szegeden a központi nagyposta épülete nyitva maradt, ám 12 még tavaly bezárt (fotó: frisshirek.hu)