Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy

a magyar kormány a jog uralmát és a nemzeti sokszínűség megőrzését képviseli Brüsszelben, és úgy véli, hogy a véleménykülönbségekkel együtt kell élni.

Számtalan ideológiai, politikai, kulturális vitában más az álláspontja a nyugat-európai kormányoknak, de Magyarország nincs egyedül ilyen kérdésekben sem, még ha szemben is áll az európai fősodorral - tette hozzá a kompromisszum jelentőségét hangsúlyozva.

A magyar fél minden vétó előtt a megegyezésre törekszik, javaslatokat tesz, így például elfogadta Ukrajna 18 milliárd eurós támogatását és a globális minimumadót, miután garanciákat kapott, hogy nem kell adót emelnie és újabb uniós hitelfelvételhez hozzájárulnia - tette hozzá.

A miniszter szerint maga az EU is vesztes lesz, ha megegyezés híján a saját tagállamaitól uniós forrásokat tart vissza,

sőt nem is elsősorban Magyarország vagy Lengyelország kudarca, hanem az Európai Bizottságé. A testület az Európai Parlament (EP) politikai nyomása miatt tartott vissza forrásokat, annak képviselői hazug képet alakítottak ki Magyarországról, rágalmazással töltik az idejüket havi nettó 6 millió forintos fizetésért.

Az uniós forrásokból 130 milliárd már érkezett is, ez az uniós hétéves költségvetés előlege, a Magyarországot összesen megillető pénzek 1,5 százaléka.

"Az igazságszolgáltatás szervezetéről szóló törvény módosításáról részletekbe menően megállapodtunk a Bizottsággal, a törvénymódosításokat az Országgyűlés márciusban elfogadja. Ez az egyetlen olyan - az uniós szóhasználat szerint - +szupermérföldkő+, ami a helyreállítási és a kohéziós uniós forrásoknál is a további kifizetések feltétele. A gyermekvédelmi törvény pedig az EFOP Plusz program oktatási lábát érinti, de - a félreértések elkerülése végett - a Bizottság is egyértelművé tette, ez a pedagógus béremelésre nem vonatkozik"

- mondta Gulyás Gergely.

A miniszter egyetértett Novák Katalin államfő azon kijelentésével, hogy a pedagógusok anyagi megbecsülése sem uniós forrásoktól, sem a magyar gazdasági helyzettől nem függhet.

"Ennek megfelelően járunk el, hiszen pillanatnyilag költségvetési forrásokból tudunk csak pedagógusbért emelni. Egyetértünk a pedagógusokkal abban, hogy keveset keresnek, az uniós forrásokon a béremelés üteme múlik. A nagyobb mértékű azonnali emeléshez valóban szükség van azokra a Magyarországot megillető forrásokra is, amelyek az uniótól járnak nekünk"

- tette hozzá.

Mint mondta, jövőre több mint 2600 milliárd forintot kell fordítani a rezsicsökkentés fenntartására, az energiaszámlák kifizetésére az állami szektorban. Ez minden családnak, így a tanárok családjának is havi 181 ezer forint állami támogatást jelent. Természetesen jobb lenne még több bért emelni, de ilyen energiafelár mellett máshol van a költségvetés teljesítőképességének a határa. Két év alatt, 2025 január elsejére majdnem megduplázzuk a pedagógusok fizetését, de ehhez átmenetileg a minket megillető uniós pénzekre is szükség van.

Kiemelte:

a kormányban megvan a politikai akarat a pedagógusok béremelésére, a baloldal részéről viszont hiányzik.

"Azt javaslom a magyar baloldal európai képviselőinek, hogy fejezzék be a nekünk járó uniós pénzek, így a tanári béremelés elleni brüsszeli lobbijukat, amiért nem szégyellnek havi 6 millió forintos nettót fizetést felvenni és akkor mindenkinek jobb lesz. A tanároknak is, az országnak is és mindenkinek, akinek fontos a magyar oktatás. Ez nem a kormány érdeke, hanem az ország érdeke is"

- jelentette ki.

Megjegyezte: javasolja a pedagógus szakszervezeteknek, ha már a baloldalnak sikerült tavasszal kampányolniuk, akkor most keressék meg ugyanazokat a képviselőket, kérjék meg őket, hogy ne akadályozzák tovább azt, Magyarország hozzájuthasson a további tanári béremeléshez szükséges forrásokhoz. "Ez elsősorban Dobrev Klára és társainak a felelőssége" - mondta Gulyás Gergely.

A gyermekvédelmi törvény módosításáról szólva azt mondta: nem látja okát ennek.

"A vörös vonal a szabályozás célja, azaz, hogy nem NGO-k, nem idősödő magyar-amerikai milliárdosok, nem férfiakra jellemző attribútumokkal rendelkező nők, hanem a szülők feladata a kiskorúak szexuális felvilágosítása. Még jobb szabályozást szívesen alkotunk, de a cél megkérdőjelezhetetlen".

Hozzátette: a bizottsággal bizonyos kérdésekben eddig is lehetett értelmes párbeszédet folytatni, hátha ebben a kérdésben is lehet. A másik két, a Bizottság által vitatott törvénnyel együtt a források rendkívül csekély részét érinti ez a vita.

Arra felvetésre, hogy a tudományos szabadság megsértése miatt 1,95 milliárd eurót nem folyósítanak, Gulyás Gergely megjegyezte:

"mi eddig úgy gondoltuk, hogy az állami befolyás csökkentése nem árt, hanem éppen hogy erősíti a tudományos élet szabadságát.

Ráadásul, amit a Bizottság ezen a területen módosítani kért, azt már elfogadta a parlament".

Fotó: Gulyás Gergely Facebook-oldala