A police.hu írja, hogy a Csongrád-csanád megyei Üllésen a két férfi megszerezte alkalmi ismerősük autóját, ezt követően a sértettet megverték és bankkártyájával pénzhez akartak jutni. Az eset karácsony másnapján történt. 

A három férfi, tehát a két elkövető és a sértett a közelben található Ruzsára utaztak. A sértett beleegyezett, hogy elvigye két ismerősét, mikor azonban kocsiba szálltak, átadta a vezetés lehetőségét egyiküknek. A kocsit ekkor szerezte meg a két támadó, akik az első ülésen helyet foglaló sértettet út közben többször megütötték, majd kis idő múlva megálltak, kiszálltak, kirángatták a férfit és a bántalmazást folytatták. Pénzt követeltek tőle, miközben megtalálták nála a bankkártyáját. Ekkor ismét kocsiba szálltak és Üllésen próbáltak pénzt felvenni. A sértett ekkor elmenekült. A két feltételezett elkövető ezután Szegedre hajtott, ahol az autót hátrahagyták.

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói néhány órán belül azonosították, elfogták, előállították és őrizetbe vették V. Dénest és N. Antalt. Az ügyben rablás, társtettességben elkövetett súlyos testi sértés, jármű önkényes elvétele, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás kísérlete és kábítószer birtoklás miatt indult eljárás. A két feltételezett elkövető 43 illetve 32 éves, a rendőrség kezdeményezte letartóztatásukat. 

Fotó: pixabay