A bank felmérése szerint 

a megkérdezettek 65 százaléka számít gyengébb forintra a következő 6 hónapban, bár az előző negyedévben még 80 százalék tervezett így.

Az árfolyamingadozás elsősorban külföldön értékesítő vállalatokat érinti érzékenyen, hiszen a hátrányokat 57 százalékuk érzékeli, de a kizárólag belföldi piacra termelő cégeknél is 48 százalék számolt be erről. A negatív hatások közül a legtöbben,

a válaszolók majdnem háromnegyede a működési költségek emelkedését említette.

Az anyagköltség 65 százalék, a bérköltség 44 százalék szerint okoz gondot, a munkaerő-utánpótlás nehézségeit 18 százalék emelte ki - ismertette a K&H. A visszajelzések alapján

az árfolyamhatás ellen 29 százalék már tett valamit, 13 százalék pedig készül erre.

A legtöbben euróban adnak árajánlatot, és csökkentik az árajánlatok érvényességi idejét, de előfordul, hogy euróban rögzítik a fizetéseket, a forrásaikat pedig devizabetétekbe helyezik - közölte a bank. A kutatás a 2 milliárd forintnál nagyobb bevételű, nem állami cégekre terjedt ki. Döntéshozóikat november 14. és december 5. között kérdezték meg a felmérés készítői.

A kiemelt kép forrása: unsplash.com