Az MTI arról számolt be, hogy

a bizottság megállapítása szerint a volt elnök tevékenyen hozzájárult a 2021. január 6-i zavargásokhoz, amelynek során tüntetők Washingtonban betörtek a törvényhozás épületébe, a Capitoliumba.

A politikai testület által elfogadott javaslat Donald Trumpot

  • kormányellenes szervezkedéssel,
  • lázadás szításával, segítésével, támogatásával,
  • felbujtással,
  • valamint azzal vádolja, hogy akadályozta a Kongresszus hivatali működését.

A bizottság tagjai szerint vizsgálatuk, illetve a testület előtti meghallgatások

elegendő bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a 2021. január elején még hivatalban lévő elnök akadályozta a hatalom békés átadását.

Azt is megalapozottnak találták, hogy az igazságügyi minisztérium (Department of Justice) mérlegelje, megállapítható-e az Egyesült Államok kormányával szembeni ellenszegülés tilalmáról szóló törvény megsértése, aminek következménye eltiltás bármilyen közhivataltól.

Ez azért lényeges, mert – amint arról korábban lapunk, a Frisshirek.hu is beszámolt – Donald Trump november 16-án hivatalosan is bejelentette indulási szándékát a 2024-es elnökválasztáson, illetve első lépésben a republikánusok elnökjelölt-választásán. Mint megírtuk, ez is szerepet játszott abban, hogy az amerikai igazságügyi miniszter különleges ügyészt nevezett ki az előző elnök ellen zajló bűnügyi vizsgálatok felügyeletére.

Az MTI azt írta, a vizsgálóbizottság Donald Trumpra vonatkozó mostani javaslata nem kötelező érvényű, a 154 oldalas jelentést eljuttatják az igazságügyi minisztériumhoz, arról, hogy indul-e büntetőeljárás Merrick Garland miniszter dönt.

A testület tagjai több republikánus képviselő ellen etikai eljárást kezdeményeztek, amiért nem tettek eleget a vizsgálóbizottság idézésének.

Az érintett képviselők között van Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánusok vezetője, a házelnöki poszt várományosa, valamint Jim Jordan, akit a republikánusok a törvényhozás felügyeleti bizottságának elnökévé jelölnek januártól, amikor a konzervatívok átveszik a többséget a Képviselőházban.

Jim Jordan szóvivője útján reagált, aki azt nyilatkozta, hogy a bizottság pártalapon, politikai színjátékot rendezett, tudatosan eltorzítva bizonyítékokat, és az Egyesült Államok Képviselőházának történetében első alkalommal megakadályozta, hogy egy vizsgálóbizottság munkájába a kisebbségben lévő párt képviselői bekapcsolódjanak.

A vizsgálóbizottság az elmúlt 18 hónapban 10 köznyilvános meghallgatást tartott, összesen 1000 embert kérdezett ki, és 1 millió oldalnyi dokumentumot dolgozott fel.

Hét demokrata és két republikánus tagból állt, a két republikánus tag Donald Trump republikánus párton belüli ellenfele, köztük Liz Cheney.

Fotó: Wikipedia