Ferenc pápa már 2013-ban aláírta lemondó nyilatkozatát arra az esetre, ha súlyos és állandó egészségi problémák miatt képtelenné válna teljesíteni a pápasággal járó kötelezettségeit

– derült ki egy vasárnap nyilvánosságra hozott interjúból.

A 24.hu azt írta az MTI-re hivatkozva, hogy Ferenc pápa az ABC spanyol lapnak elmondta, a levelet az akkori vatikáni államtitkárnak, Tarcisio Bertone bíborosnak adta át.

A lap beszámolójában arra emlékeztetett, hogy a XVI. Benedek pápa által kinevezett Bertone még hat hónapig volt vatikáni államtitkár Ferenc 2013. március 13-i megválasztását követően.

Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, Ferenc pápa korábban többször leszögezte, lemondana, ha egészségügyi okokból képtelenné válna irányítani az 1,3 milliárd hívővel rendelkező római katolikus egyházat.

A 24.hu cikkében kiemelte, hogy

a katolikus egyházfő – aki szombaton ünnepelte 86. születésnapját – térdproblémáit leszámítva egyelőre jó egészségnek örvend.

Mint megírtuk, a pápa térdízületi gyulladását korábban az Atletico Madrid futballcsapat orvosa is próbálta kezelni.

Ferenc pápa háromszor utazott külföldre az elmúlt fél évben. A tervek szerint 2023. január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba látogat el.

Archív fotó: Ferenc pápa kerekesszékben ül egy betlehemi jászol előtt a Vatikán VI. Pál pápa termében 2022. december 3-án, a vatikáni karácsonyfa fényeinek felkapcsolása előtt. MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi