Még akkor is körülbelül fele annyiból ki lehet jönni, ha városi helyi bérletet kell váltani a vasúti vagy a buszbérlet mellé

– írták a közleményben.

Idén már a járványhelyzet előtti időszak utasforgalma tapasztalható a közösségi közlekedési társaságok járatain, a MÁV-Volán csoport utasszáma a 710 milliót is elérheti 2022 végére.

A közlemény szerint

ahhoz, hogy még többen szokjanak át a vasúti vagy a buszos utazásra, az autósoknak is vonzó menetrendi év kezdődött december 11-től.

A közlekedési vállalatcsoport ismertette: a Vác és a Nyugati pályaudvar közötti 34 kilométerre a dolgozói bérlet havi 24 600 forintba kerül, autóval a havi költés eléri a 73 ezer forintot. Budapest és Székesfehérvár között 67 kilométer a távolság, ezen a viszonylaton 49 800 forint a bérlet, autóval ingázva viszont 143 648 forintot kell üzemanyagra költeni. Budapest és Szolnok között a vonatbérlet 71 200 forintba, az autózás 214 400 forintba kerül.

Példaként említették, hogy

a buszbérletek ára is általában harmadannyiba kerül, mint a napi autós ingázás üzemanyagköltsége.

Aszódról Budapestre egy teljes árú havi dolgozói bérlet 28 500 forintba kerül, ennyi pénzből ugyanakkor 42,5 liter üzemanyagot lehet tankolni, amit nagyjából 7 nap alatt elfogyasztanak a fővárosba ingázók. A Budapest és Százhalombatta közötti távra 21 400 forintot kell fizetni a buszbérletért, ugyanezt a 30 kilométeres távot 64 320 forintos üzemanyagköltséggel lehet megtenni a havi ingázásoknál.

Az árak a 30 napos, teljes árú vonat- és buszbérletre vonatkoznak, míg a gépkocsiknál 1 utasra, 20 munkanappal számolt a közlekedési társaság, és kizárólag az üzemanyagköltséget vette figyelembe. A személyautóknál az átlagfogyasztást 8 literrel, az átlagos üzemanyagköltséget pedig 670 forinttal számolták.

Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, a kormány december 6-án jelentette be, hogy megszünteti a benzinárstopot.

Illusztrációs fotó: Fényvonatként közlekedő kisvasút a balatonfenyvesi állomáson. A kisvasút december 6. és január 3. között ünnepi díszkivilágítással közlekedik a MÁV-START menetrendje szerint. MTI/Vasvári Tamás