Pénteken hirdetett ítéletet a Fővárosi Törvényszék a szeptemberben indult Elkúrtuk-perben. Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója márciusban perelte be jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt az Elkúrtuk című film producerét, Kálomista Gábort, mert úgy érezte, vele azonosítják a film egyik főszereplőjét, akit szintén Endrének hívnak, és közvélemény-kutató - írta meg a 444. A film készítői maguk azonosították a filmbéli Endre karakterét a Hahn Endrével a

Miniszterek, bűnözők és tanácsadók – de vajon melyik ellenzéki politikus aktív még ma is?

címmel megjelent írásban. Az elsőfokú ítélet szerint Kálomistáék megsértették Hahn jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát ezzel, mert a fiktív alkotásban a közvélemény-kutató szakembert úgy mutatták be, mintha

  • a kutatási adatokat manipulált volna 2006-ban;
  • részt vett volna az MSZP-SZDSZ- kormány politikai döntéseinél;
  • kapcsolatot tartott volna Szilvásy György titkosszolgálati miniszterrel;
  • részt vett volna az őszödi beszéd kiszivárogtatásában;
  • és részt vett volna a rendőri erőszakról szóló döntésben is

- érvelt ítéletében a bíróság. A további jogsértéstől is eltiltották a film producerét, akinek magánlevélben és a cég honlapján is bocsánatot kell kérnie Hahn Endrétől, továbbá meg kell fizetnie 1,5 millió forint sérelemdíjat és 500 ezer forint perköltséget.

Hahn Endre a keresetében még azt is sérelmezte, hogy megjelenítették a filmben, amellyel - állítása szerint - megkérdőjelezték a 30 éves szakmai hitelét, de panaszt tett a film kommunikációja miatt is. A bíróság annyiban engedett a film készítőinek, hogy azt egy fikciós filmként fogadta el, és így a művészeti szabadság kategóriájába tartozik, hogy milyen karaktert szerepeltet.

A művek értékének megítélése nem a bíróságok feladata

- jelentette ki az ítéletet hirdető bíró. A film értelmezése azonban már más kérdés. A bíróság úgy látta, hogy a jogsértés akkor történt, amikor Endre karakteréről az idézett közleményben mindenféle megjegyzés nélkül azonosították Hahn Endrével. Kellett volna ugyanis ténybeli alap ahhoz, hogy ezt megtehessék.

Kálomistáék szerint mivel Hahn Endre közszereplő, ezért többet kell tűrnie.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a film készítői túlléptek a szabad véleménynyilvánítás tág terén, és "hamisan politikai tanácsadóként tüntették fel őt". A nézőkben nemcsak azt a képet keltették, hogy a filmbéli Endre karakter azonos volna Hahn Endrével, hanem még azt a hamis képzetet is, hogy ami a filmben történt, az valós volt.

Azért sértő ez az utalás, sértő ez az ábrázolás, az Endrével való összefüggésbe hozatal, mert a kivívott szakmai hitelét, politikai semlegességét rontja le és a bizalmat rombolja a személye, illetve az általa megjelenített cég irányába

- jelentette ki a bíró az ítélet kihirdetésekor. Igaz, ettől még a jövőben ugyanúgy elkészülhet az Elk*rtuk 2, benne az Endre nevű karakterrel, és a filmek levetítésekor sem kell közzétenni, hogy a karakter nem azonos a Medián alapítójával. Csak a film honlapjára kell kiírni a bocsánatkérést.

A kiemelt kép forrása: az ELK RTUK Facebook-oldala