A Népszava cikkében arra emlékeztetett, hogy az eredeti terv szerint szerda délután fogadták volna el a négy témát tartalmazó csomagot egy írásos eljárás keretében, vita nélkül. A friss hírek szerint azonban nem tudták lezárni a procedúrát, mert

Lengyelországnak fenntartásai voltak az adómegállapodással kapcsolatban.

A lap úgy tudja, hogy csütörtök dél az új határideje az írásos eljárásnak.

Ám

ha a lengyelek nem enyhülnek, veszélybe kerülhet az egész megállapodás, aminek minden eleméről még idén kell dönteni.

A Népszava cikkében arra is kitért, hogy a magyar helyreállítási terv és a jogállamisági eljárás keretében javasolt pénzmegvonás megszavazásához elég a kormányok minősített többsége, az ukrajnai támogatáshoz és a globális adóminimum bevezetéséhez azonban konszenzusra van szükség.

Magyarország korábban a két utóbbit blokkolta, ám – amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt – végül feladta a vétófenyegetést. A tagállamok „cserébe” jóváhagyták a magyar helyreállítási tervet és megegyeztek a 7,5 helyett 6,3 milliárd euró közösségi forrás befagyasztásában.

Navracsics Tibor, az uniós források felhasználásáért is felelős miniszter a döntést követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy megvalósult, amit a magyar kormány maga elé tűzött. Az volt a céljuk, hogy december 31-ig megállapodjanak az Európai Bizottsággal a kohéziós pénzekről annak érdekében, hogy Magyarország a forrásvesztést elkerülje.

Illusztrációs fotó: Pixabay