"Külügyminiszter kollégám, egyben barátom komoly munkát végzett az elmúlt időszakban, hiszen a világbajnokság megrendezése komoly erőfeszítéseket kívánt. Katar megfelelt a kihívásnak, jó házigazda, de ma nem a futball, hanem a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködés kérdései kerülnek napirendre - írta Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter.

A fényképek tanúsága szerint nem egyedül érkezett Dohába, Budai Gyula is feltűnik a háttérben. 

Ha már ott van, természetesen interjút is adott.

Orbán Viktor: szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással

Szeretem, amikor kultúrák találkoznak és játszanak egymással azonos játékszabályok mellett ugyanabban a sportágban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök katari újságíróknak nyilatkozva kedden.

A magyar kormányfő a Katarban tartott labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatban arról beszélt, hogy megpróbálja otthonról követni a mérkőzéseket, de - mint megjegyezte - ez nehézségekbe ütközik, mivel nappal dolgoznia kell, így csak késő este jut erre ideje.

Kiemelte, hogy a katari labdarúgó-világbajnokság nemcsak látványos, de izgalmas is. Orbán Viktor egyben nagyra értékelte a szervezést és azt, hogy Katar úgy döntött, a pénzt arra a célra költi, hogy az egész világot vendégül lássa.

Fontosnak tartotta mindemellett, hogy arab országban rendezik meg a labdarúgó-világbajnokságot. A "Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak teszik" szólást felemlítve úgy fogalmazott, nagyon jó, hogy egy arab országban látják vendégül a világot, amelynek így tiszteletben kell tartania a helyi szokásokat és szemléletmódot.

Mint mondta, ez nemcsak a labdarúgás, de az eltérő életfelfogás megértése szempontjából is fontos - tudósított az MTI.

Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Katarba érkezett, ahol megbeszélést folytatott Khalid bin Khalifa bin Abdulaziz Al Thani katari miniszterelnökkel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke - számolt be róla a Frisshirek.hu is.

"Más okból érkezett" - na, neki elhisszük...