Törley Katalin Maruzsa Zoltánt, Pintér Sándort és Orbán Viktort is lemondásra szólította fel

„Sokkal-sokkal dühösebb vagyok, mint két hónappal ezelőtt” – kezdte beszédét Törley Katalin, októberben elbocsájtott tanár, aki egykor a Kölcsey Gimnáziumban tanított. Ezután felolvasta a Belügyminisztérium ma megjelent közleményét a tanárok kirúgásának okáról, amit a tömeg hangosan kifütyült. Azt mondta, ezt a közleményt korábban adták ki, mint hogy a tanárok megtudták a kirúgásukat.

A KORMÁNY EGYMILLIÓ GYEREKEN AKAR BOSSZÚT ÁLLNI?

– tette fel a kérdést Törley. Majd felsorolta, hogy ma kiket rúgtak ki, akik között van végzős osztályfőnök, pályakezdő tanár is. Véleménye szerint nem véletlen, hogy most történtek kirúgások: Törley szerint jelenleg az országban nincs benzin, nem jön pénz az EU-tól, de a kormány most kezd el bosszút állni a tanárokon. Beszéde végén Maruzsa Zoltánt, Pintér Sándort és Orbán Viktort is lemondásra szólította fel - írta meg a Frisshirek.hu a tegnapi diáktüntetésről szóló tudósításában.

Elég volt a tanárok megfélemlítéséből! Szolidaritás, oktatás, jövő!

- írták a közösségi oldalakra feltöltött csoportfotóik mellé.
Miután szerdán a Belügyminisztérium bejelentette, hogy nyolc tanárt rúgnak ki a polgári engedetlenségi akciókban való részvételük miatt, csütörtökön újabb engedetlenségi hullám indult. A Tanárok a Tanárokért Facebook-oldalán folyamatosan osztják meg az információkat a csatlakozó intézményekről, tanárokról, és a szolidaritást vállaló diákokról. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) felháborítónak tartja , hogy a kormánynak csak a megtorlás, a megfélemlítés, a feszültség további gerjesztése, a tiltakozásukat polgári engedetlenséggel kifejező pedagógusok munkaviszonyának megszüntetése az egyetlen válasza az oktatás súlyos válságára. Érdemi párbeszéd, érdemi döntés nincs.

"Hogy kell tanárnak lenni ma? Mit kell tennünk, hogy a még mindig többségben lévő, megfélemlített, mélyen hallgató vagy csak tanári szobák rejtekén elégedetlenkedő kollégákat is kiállásra késztessük? Hogy kell reagálni a társadalom jelentős részének elszomorító reakcióira? Mit mondjunk még azoknak, akik unják a témát, akik szerint már megint lébecolunk tanítás helyett? Akik közlik, hogy nemcsak belőlünk áll az ország, hogy hiszen másnak is rossz, hogy magunk elé toljuk a gyerekeket, csak magunkért küzdünk, és a tanár nem azért tanár, hogy megéljen, hisz a hivatástudat egykor az ő tanárainak is elég volt?"
- olvasható többek között egy zalaegerszegi pedagógus közösségi oldalán.
Zalában is egyre több oktatási intézmény csatlakozik. Nagykanizsán például a Péterfy Sándor Általános Iskola, Dr. Mező Ferenc Gimnázium posztoltak közös fotót.
Zalaegerszeg szolidaritási Dísz tér esemény forrása: Facebook

Facebook:Péterfy Sándor Általános Iskola Nagykanizsa Facebook-oldal

Facebook: Dr. Mező Ferenc Gimnázium Nagykanizsa Facebook-oldala