A Roszatom által rendezett sajtóútnak köszönhetően utazott Oroszországba az ATV-stábja - tudta meg a Telex diplomáciai forrásoktól. Az orosz állami tulajdonú energetikai cég az ATV mellett a köztévé forgatócsoportját valamint a KESMA körébe tartozó Világgazdaság című lap egy tudósítóját vitte ki Szocsiba, ahol éppen atomenergia expót rendeztek. Az ATV már le is játszotta filmjét a Heti Napló című vasárnap esti műsorban, amelyben arra a kérdésre keresték a választ:

Hogyan él a szankciókkal sújtott Oroszország? Nélkülözés van, vagy mindent ugyanúgy meg lehet kapni?

A konklúzió ezek után a felvezető után talán nem lesz meglepő: Oroszország remekül van, a szankciók pedig nem működnek. A stáb még az expón kint tartózkodó Szijjártó Péter külügyminiszterrel is készíthetett interjút, amellyel kapcsolatban a Telex emlékeztetett, hogy a kormánytól független médiumoknak ehhez képest csak fél szavakra sikerül el-elcsípniük egy-egy kormánypolitikust.

A stábot Novák András külpolitikai tudósító vezette, akinek szintén komolyabb előtörténete van. 2012-ben az RTL Klubtól például azért menesztették, mert kiderült, egy rasszista támadásról készült tudósításban nem az áldozattal készített interjút. Ezt követően a 2020-as amerikai elnökválasztásokról a trumpista-vonal álhíreit sikerült tényként beállítania bejelentkezései alkalmával. Idén márciusban pedig az egyik kormányzati program sikeréről szóló nyolcrészes dokumentumfilm-sorozat elkészítéséhez kapott támogatást a Nemzeti Filmintézettől.

A mostani oroszországi riportjával kapcsolatban több szakmai kritika is felmerülhet.

Elsőként az, hogy Novák András nem tette egyértelművé, szóba sem hozta a Heti Napló műsorában, hogy a Roszatom sajtóútján vesz részt, azt pedig csak egy héttel korábban említette meg. Ezt követően a riportfilm negyede arról szól, hogy meglátogatta a stáb az orosz McDonald's utánzat gyorséttermét, meglátásuk szerint ugyanis ez mutathatja be hitelesen, milyen is az élet a háború miatt recesszióba süllyedő Oroszországban.

Őszinte leszek, ez egy az egyben olyan, mint a mekis fagyi

- jelentette ki boldogan Novák András a kinti álmekis fagyit kóstolva, amellyel azt nyugtázhatta, hogy a szankciók nem működnek Oroszországban. Ehhez azonban más "fajsúlyos" bizonyítékot is keresett, például hogy igen is lehet kapni Coca-Colát és Pepsit a boltokban, miközben a két cég azt állította, hogy kivonulnak majd a háborút kirobbantó országból.

Szóval egyelőre itt nem nagyon érzik az emberek, hogy bármilyen szankciók miatt ők kevesebbet vásárolhatnának

- sommázta röviden a helyzetet Novák, de félpercben arról is áradozott, hogy "hihetetlen az árukínálat" az egyik moszkvai belvárosi áruházban. A Telex külön is kiemeli a bejelentkezés végét, amely jellemző képet fest az egész riport újságírói minőségéről:

Szóval picit emelkedett a benzin ára, de még így is olcsó, senki nem tette le emiatt az autóját. Gáz és olaj „van dögivel”, a lakásokat pedig „hihetetlenül fűtik”, 24-25 fok van mindenhol.

A portál megjegyezte azt is, hogy Novák András arra sem tért ki bejelentkezésében, hogy az nem különösebben meglepő, hogy Oroszországban van gáz és olaj, hiszen ez az ország az egyik főexportőr, az ő esetleges kiesésük a piacról okozza vagy fokozza az energiaválságot. De nemcsak Novák András büszkélkedhetett szakmaiságával, Sváby András kommentje is eléggé markánsra sikeredett a stúdióból:

Tehát ennyit a szankciókról, úgy látszik, hogy sok céget egyáltalán nem érdekel, ilyen a Dior, a KFC, a Burger King vagy akár a Decathlon.

A videós bejelentkezés Oroszországból viszont nem volt jelentőség nélküli, emlékeztetett a lap, hiszen a háború kitörése óta az ATV volt az első magyar tévéstáb, amelyik élőben jelentkezhetett be az orosz fővárosból. Magyar újságíróként ugyanis nehéz vízumot kapni a háborút kirobbantó országba.

Novák riportja ráadásul úgy támogatta meg a kormány propagandáját, hogy azt nemcsak a kormány szimpatizánsai, hanem a vele inkább kritikus ATV nézőközönsége fogyaszthatta el.

Az ATV riportjával szemben a hivatalos adatok szerint az orosz gazdaság recesszióban van, és már nyáron a szovjet időket idéző áruhiány alakult ki. A lap megkereste az ATV-t, amely csatornától Sváby András úgy reagált, hogy a "tehát akkor ennyit a szankciókról" kijelentésén azt értette, hogy azokra szükség van, de nem így, míg Novák András nem volt hajlandó válaszolni.

A kiemelt kép forrása: ATV műsorának vágóképe