Amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt, a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott Brazília a nyitányon 2-0-ra verte Szerbiát, de sérülés miatt – átmenetileg legalábbis – elvesztette talán legnagyobb sztárját, Neymart. Svájc az első fordulóban 1-0-ra győzte le Kamerunt.

Kettejük összecsapásán az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Hasonló szellemben, de valamivel nagyobb iramban kezdődött a második játékrész. A 64. percben a brazil Vinicius vette be az ellenfél kapuját, ám utóbb kiderült, hogy lesről indult az akció, így a találatot érvénytelenítette a játékvezető. Aztán

a 83. percben aztán Casemiro bombázta a 16-oson belülről kapásból, védhetetlenül a labdát a svájci kapuba.

Ezzel kialakult a végeredmény: Brazília-Svájc 1-0.

Az ötszörös világbajnok ezzel a győzelemmel biztosította helyét a mezőny tizenhat legjobb csapata között.

A csoport másik mérkőzésén, ma délután a vébé eddigi legjobb meccsén Szerbia és Kamerun 3-3-as döntetlenre végzett egymással.

Az utolsó csoportkörben, december 2-án, pénteken 20 órai kezdettel Svájc Szerbiával, Brazília pedig Kamerunnal találkozik.

A G csoport állása

  1. Brazília    2  2 0 0  3-0  6
  2. Svájc      2   1 0 1  1-1  3
  3. Kamerun 2  0 1 1  3-4  1
  4. Szerbia   2  0 1 1  3-5  1

Fotó: A brazil Casemiro (jobbra), miután berúgta csapata első gólját a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának második fordulójában játszott Brazília-Svájc mérkőzésen a dohai 974 Stadionban 2022. november 28-án. MTI/AP/Andre Penner