A vádlottak egy hajdúsági városban, kertes házban éltek 60 éves édesanyjukkal. Az asszony a halálát megelőzően néhány évvel agyvérzéshez hasonló betegségen esett át, ennek ellenére magát és a fiait ezután is el tudta látni, bár  gyakran feledékennyé és zavarttá vált.

A nő állapota folyamatosan romlott, amit fiai észleltek, de gyógykezeléséről nem gondoskodtak, gondozását súlyosan elhanyagolták. Az anya gondozás hiányában rendkívül lesoványodott, ha éhes volt többször szomszédaitól kéregetett ennivalót, illetve víz és áram nélküli, koszos, szeméttel teli lakásban emberhez méltatlan körülmények között élt.

2019-ben fizikálisan és pszichésen fokozatosan leromlott állapotba került. A lakókörnyezetében élő emberek több alkalommal szorgalmazták gondozásának biztosítását, azonban a fiai ezt minden alkalommal elhárították.

2019. decemberében a napszámból hazatérő férfiak az anyukat súlyos állapotban találták. A mentőszolgálat még a helyszínen megkezdte újraélesztését, majd kórházba szállította, ahol az asszony rövid időn belül elhunyt. Halála kihűlés miatti anyagcserezavar miatt következett be. Nagyon alacsony testhőmérsékletű, rendkívüli módon elhanyagolt küllemű, alultáplált volt a sértett. A halálát megelőzően több napot éhezett, nem mivel a fiaitól nem kapott enni. A testén kezdődő felfekvéses fekélyek voltak észlelhetők.

A vádlottak édesanyjuk gondozásának elmulasztását beismerték, bűnösségüket azonban tagadták. Védekezésük szerint az anya testi romlásának oka az volt, hogy segítségüket elutasította. A törvényszék azonban védekezésüket nem fogadta el. Ítéletében megállapította, hogy a sértett halála akkor lett volna elkerülhető, ha a vádlottak gondozási kötelezettségüket megfelelően teljesítik, gondoskodtak volna a táplálásáról, gyógykezeléséről és a lakóház megfelelő fűtéséről. Közismert, általános élettapasztalat, hogy a tennivalók elmulasztása az érintett személy halálához vezethet, a vádlottak azonban e következménybe belenyugodva jártak el. 

Az ügyészség a vádlottak büntetésének súlyosítását, annak börtön helyett fegyházban történő végrehajtását indítványozta védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt.

A Debreceni Ítélőtábla ítéletével a fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyetértve a törvényszék döntését megváltoztatta. A vádlottak szabadságvesztés büntetésének végrehajtási fokozatát börtön helyett fegyházban állapította meg, valamint az egyik vádlott vonatkozásában 5 évről 6 évre súlyosította a büntetés, valamint közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát. Az ítélet jogerős - írja az ügyészség.

Fotó: illusztráció, pixabay.com