Radics Tamás nem először tartott előadást a Vulkánparkban. Tavaly ugandai élményeiről tartott beszámolót, amit a helyiek akkor is nagy örömmel fogadtak.

Idén pedig a Kis-Antillák különleges világáról mesélt, különösen a vulkanikus működésről beszélt, hiszen a hely szelleme ezt meg is követelte, de szót ejtett az esőredők világáról, illetve arról, hogy a földrajzi felfedezések kora hogyan hatott a környék kultúrájára és élővilágára.

Hogy a résztvevőknek ne okozzon gondot az esti hazajutás a Kemenes Vulkánpark külön buszt biztosított a nézők számára, amivel a vasútállomásig elvitték a résztvevőket.

A rendezvényen részt vett Fehér László a város polgármestere is, aki így számolt be a Facebookoldalán az eseményről:

Szombaton a Kemenes Vulkán Parkban hallgattam meg egy érdekes előadást. Radics Tamás világjáró túrázó a Kis-Antillák három szigetét barangolta be, és számolt be tapasztalatiról a közönségnek. Mesélt egyebek között a Martinique szigetén lévő Mont Pelée tűzhányóról, annak 1902-es pusztító kitöréséről, aminek mintegy 30 ezren estek áldozatául. Az akkori aktivitással a Vulkánpark mozijában is megismerkedhetnek mindazok, akik a mi alvó vulkánunk, a Ság hegy mellett lévő látogatóközpontot felkeresik.

Fotó: Fehér László Facebook-oldala