A 11. században a Dnyeper folyó partján épült impozáns kolostor UNESCO világörökségi helyszín, s ugyanakkor az Ukrán Ortodox Egyház hivatalosan moszkvai joghatóság alá tartozó ágának székhelye is egyben.

Az egyház megszakította kapcsolatait Oroszországgal a február 24- i inváziót követően. A nemzetbiztonságért felelős ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU közleménye szerint kémelhárító intézkedéssorozat keretein belül került sor az akcióra, mely része az orosz biztonsági szolgálatok ukrajnai felforgató tevékenysége elleni fellépésnek.

Kijev célja annak megelőzése, hogy a kolostor az „Orosz világ” központjává válhasson az ukrán fővárosban. Meg akartak győződni arról, hogy a kolostorkomplexum helyiségei nem szolgálnak rejtekhelyül szabotázs, valamint hírszerző csoportok tagjai számára, illetve, hogy nem rejtegetnek ott fegyvereket.

AZ SZBU egy másik közleményben tudatta azt is, hogy az északnyugat-ukrajnai Rivne régióban is átfésültek két kolostort, valamint egy püspökséget.

Ukrajna hosszú ideje háborúban áll az Orosz Ortodox Egyházzal – jelentette ki az eset kapcsán a Kreml szóvivője újságírók előtt. Ami most történik, csupán egy láncszem az orosz ortodoxia elelni katonai akciók sorában - tette hozzá Dmitrij Peszkov.

Az Orosz Ortodox Egyház szóvivője az ukrajnai híveik megfélemlítésére tett kísérletként értékelte az eseményeket a The Moscow Times híradása szerint.

Fotó: The Moscow Times