A Frisshirek.hu-n már beszámoltunk arról, hogy Márki-Zay Péter rendkívüli sajtótájékoztatón részletesen ismerteti majd az úgynevezett amerikai kampánypénzek történetét, és azt, hogy azért cserébe mit vállalt a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM). A korábbi miniszterelnök-jelölt a Facebook-oldalán közvetített videóban elmondta, hogy a támogatásért cserébe többek között vállalták,

hogy csatlakoztatnák Magyarországot az Európai Ügyészséghez, a korrupt politikusok elszámoltatását, a nemzeti vagyon visszaszerzését, az adómentes minimálbért, a Fidesz által betelepített migránsok átvilágítását, a bűnözők és terroristák kiutasítását, a bíróságok függetlenné tételét, korrupcióellenes ügyészség létrehozását, valamint azt is, hogy hűséges tagjai lesznek az EU-nak és a NATO-nak

- összegezte szavait az Index. Az MMM elnöke azt a követelését is megfogalmazta, hogy hozzanak nyilvánosságra a támogatásokkal kapcsolatban mindent, a szolgálatok jelentését is. A politikus kiemelte, hogy ilyen részletes kampány-elszámolással még senki nem állt elő a magyar történelemben. Márki-Zay megosztotta azt a véleményét is, hogy az áprils 3-i választás volt

az utolsó, kétségbeesett kísérlet arra, hogy Orbán Viktor rendszerében, Orbán Viktor szabályai szerint próbáljanak kormányt váltani, de ez egy lehetetlen küldetés volt.

Ők ezt önzetlenül, a családjuk biztonságát, kényelmét kockáztatva tették, haszonszerzés nélkül - folytatta mondandóját a korábbi miniszterelnök -, amellyel vállalták a lejáratókampányt is. Őket csak a nyilvánosság védi, ezért nincs mit takargatniuk - szögezte le.

Kínosan vigyáztunk arra, hogy minden egyes törvényi előírást betartsunk. Erre a pártok is vigyáztak

- jelentette ki a politikus, majd felhívta a figyelmet arra, hogy szervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt, nem vonatkozik rájuk olyan szabály, hogy ne fogadhatnának el külföldi támogatást, pláne külföldön élő magyarok támogatását. Az Action for Democracy pedig ellenőrizte, hogy csak magyar állampolgárok pénze kerüljön hozzájuk.

Márki-Zay Péter most is hangsúlyozta, hogy ezekből a pénzekből a pártok nem kaptak, ezek szigorúan el voltak különítve, a mozgalom csak nem pártos kampányt finanszírozott. A támogatást pedig pontosan arra a célra használták, amire kérték. Az őket érő hazaárulás vádjával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy

korábban Orbán Viktor is fogadott el támogatást Soros Györgytől. 

A sajtótájékoztatón elhangzott az Action for Democracy képviseletében Korányi Dávid nyilatkozata is, aki úgy fogalmazott, hogy büszkék az MMM-nek nyújtott támogatásra. Ez a pénz többek között a jogállamiság és a demokrácia népszerűsítését szolgálta, a mozgalmat csak a diaszpórában élő magyarok hozzájárulásából támogatták. A szervezetben aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kormány a teljes államapparátust bevetette a lejáratókampányban”, a szervezet pedig nem kizárólag magyarországi szervezetnek nyújtott támogatást, hanem például brazilnak is.

A kiemelt kép forrása: Márki-Zay Péter Facebook-oldala